Az eddigi kapusedző, Tóth József két fronton állt helyt, hiszen a
felnőttcsapat mellett a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó
Akadémia kapusaival is rendszeresen foglalkozott - írja a klub honlapja. A szakember a folytatásban az akadémián dolgozik tovább a fiatal, tehetséges
hálóőrökkel.

Gyenes András januártól csatlakozik a felnőtt együttes szakmai
stábjához. Az UEFA C licenccel rendelkező tréner eddig a Bene Ferenc
Labdarúgó Akadémián dolgozott. A jövőben azonban kizárólag a felnőtt
együttes kapusaival foglalkozik.

Gyenes András a Rákócziban kezdte pályafutását, ahol végigjárta
ranglétrát, eljutott a felnőtt csapatig, majd megfordult az NB II.-es
Kaposvölgyében, az NB III.-as Nagyatádban mielőtt visszatért volna az
akkor a megyei I. osztályban szereplő Rákóczihoz. Az előző szezon őszi
felében a Kondoros elleni Magyar Kupa mérkőzésen még védte a csapat
kapuját.

"Tavaly ősszel fejeztem be a labdarúgó-pályafutásomat, amikor új
szakmai stáb érkezett a Rákóczihoz, s inkább a fiataloknak szavaztak
bizalmat. Közel egy éve foglalkozom a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusaival. Neves kapusedzőkkel dolgoztam együtt pályafutásom alatt, így megvannak a tapasztalataim, amiket szívesen adok át a fiataloknak. Természetesen folyamatosan szeretnémképezni magam, így a terveim között szerepel a B licenc elvégzése is." - mondta Gyenes András.

Címkék: Gyenes, kapus, edző, Rákóczi, sport