Nyugodtan, felszabadultan készülhettek a kaposvári lányok az alapszakasz utolsó mérkőzésére, ugyanis szombaton végleg eldőlt, hogy megszerzik a nyolcadik helyet, és egymás után harmadszor is bejutnak a felsőházi rájátszásba. A vendégek sem léphettek el a hetedik pozícióból, így a szakvezetésnek lehetősége nyílt arra, hogy kipróbálja éles helyzetben is a nemzetközi játékoskeret tagjait. 

Már az első játszmában kijött a két csapat közti különbség: a szabolcsiak hatásosan nyitottak és ütőerőben is a somogyiak fölé nőttek. A szett derekán már kilenc ponttal járt előrébb a Nyíregyháza, és végül Sikos pontjával alakult ki a 17:25-ös eredmény. A térfélcsere után parádés labdamenetet láthatott a szépszámú közönség, melynek végén Pedranzini szerzett pontot, aztán Duduka Ingrid tűnt ki okos megoldásaival. Így is a nyírségiek diktálták a tempót, hol kisebb, hol nagyobb különbséggel vezettek.  10:16-ről indult a szett harmadik harmada, és Rák Rebeka két remek nyitása, majd Jezerniczki Tímea adott némi lendületet a Diamantnak. Közben a vendégek Araujót, Ilyést, Andrejkovicsot és Sitkut is harcba küldték, és csapatuk magabiztos előnyt szerzett. A házgazda Horváth Alexandra foghatatlan szervájával zárkózott 18:22-re, de nem tudta elkerülni a 18:25-ös vereséget.

Pós Adrienn pontjával indult a harmadik játékész, ezután azonban ismét a szabolcsiak pillanatai következtek. A kaposváriak csak futottak az eredmény után, inkább kevesebb, mint több sikerrel.  A Nyíregyháza Andrejkovics nyitásaival jutott el a meccslabdáig, és magabiztosan nyerte meg 3-0-ra az 57 perces találkozót.

A bajnoki negyeddöntőben a Diamant a címvédő Békéscsabával találkozik majd, a két győzelemig tartó párharc várhatóan március 15-én kezdődik majd. 

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Fatum-Nyíregyháza 0-3 (-17, -18, -13)

Kaposvár, 200 néző. V.: Mezőffy, Horváth M.

Diamant: Pós 1, Horváth A. 9, Duduka Ingrid 5, Pedranzini 4, Rák 7, Jezerniczki 8. Csere: Fáth (libero), Horváth Z., Duduka Inez. Vezetőedző: Mészáros Péter.

Nyíregyháza: Genesis 4, Ramdin 12, Kovács E. 10, Vén 5, Kyoseva 3, Sikos 6. Csere: Tóth F. és Kundrák (libero), Araujo 5, Ilyés 3, Sitku, Andrejkovics 1, Sitkey 3. Vezetőedző. Kőhalmi Richárd. 

Az eredmény alakulása. I. játszma: 6:8, 7:12, 10:19, 16:24. II. játszma: 5:8, 10:16, 16:22, 18:24. III. játszma. 1:0, 1:5, 4:8, 11:16, 12:20, 12:24.

Címkék: összefoglaló, 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem, Nyíregyháza, sport