A nehéz januári sorozat közepéhez érkezett a Kaposvári KK, amely hét találkozót vív az esztendő első hónapjában. A bajnoki alapszakasz negyedik helyéért versenyt futó alakulatok közül közvetlen riválisnak számító KTE-Duna aszfalt csapata tavaly ősszel nagyol elverte a somogyiakat már csak ezért is jó lett volna visszavágni az alföldieknek.  Sztojan Ivkovics kapta az első vastapsot a kaposvári közönségtől, abból az alkalomból, hogy ezúttal vette át a 2004-es bajnokságra és Magyar Kupa-győzelem emlékeztető plakettet Monok Tibortól, a Kaposvári KK ügyvezető-elnökétől.

Barovics két duplájával indult a meccs, s a hazaiak csak nehezen találták a rendkívül keményen védekező vendégek játékának ellenszerét. Az Ivosev ellen ítélt sportszerűtlen hiba, majd Ivkovics számára kiosztott technikai után sem sikerült faragni a hátrányon. Három perc alatt egyetlen pontot szerzett a somogyi alakulat. Pongó Martin növelte a kecskemétiek előnyét, Ivosev triplája után már 7–15 állt az eredményjelzőn. Szinte hibátlanul dobtak a vendégek, így hamar tíz pont fölé kúszott a különbség. Az első negyedben mindössze 27 százalékos pontossággal ostromolta a gyűrűt a Kaposvári KK, ennél mindenképp jobbra volt szükség a folytatásban.

A 12. percben újabb időt kellett kérnie Fekete Ádámnak, mert a csapata védekezése rendre alulmaradt a riválissal szemben. Hat perc alatt mindössze kettő pontot értek el Hendleinék, miközben a túloldalon Ivosevék triplákkal tették húsz pontossá előnyüket. Hiába álltak át zónára a hazaiak, a félidő végéig így sem csökkent a távolság. 

A nagyszünet után Fodor Márton és Marko Spica is megszerezte első pontjait, és kicsit megélénkült a csapat is. Megjött a publikum hangja, s ekkor néhány pontnyit sikerült faragni a hátrányon. Erőszakosabban védekeztek a kaposváriak, Grebenár ziccere után pedig 40–53-nál pedig már Ivkovics kért időt. Jancsikin kihagyott zsákolása után Hegedűs triplája jött válaszul, ezzel pedig elúszott a felzárkózás lehetősége.

Tizennyolc pontos, megnyugtató előnnyel kezdte a záró szakaszt a Kecskemét, amelyben Rakics ért el újabb távoli találatot. Hendlein öt pontja jelentett némi vigaszt a hazaiaknak, de Rakics ekkorra már belőtte magát. Öt perccel a vége előtt visszaállt a húsz pontnyi távolság, ezt követően pedig már a szorosabb eredmény elérésére sem volt esély.

Fekete Ádám:Csak gratulálni tudok a Kecskemétnek! Felkészültek belőlünk, mi sajnos nem azt nyújtottuk, ami elvárható lenne hazai pályán. Mentálisan nem sikerült felkészítenem a csapatot egy ilyen mérkőzésre úgy, ahogy kellett volna. Az első félidő gyengélkedése eldöntötte a találkozót.

Sztojan Ivkovics:Hiányoltam Szita Károlyt, ezért kicsit dühös voltam. Ezúttal nekünk ment jobban a játék, pedig a Kaposvár ennél sokkal jobb csapat. Djeraszimovics hiányát a kecskeméti akadémistákkal sikerült pótolnunk. A két Pongó kulcsszereplő volt.

Címkék: kkk, vereség, kosárlabda, sport