A két hazai élcsapat összecsapása óriási küzdelmet ígér: az alföldiek célja a sportág hazai trónjának elfoglalása, a Fino viszont újra megmutatná, hogy még mindig a legjobb a magyar mezőnyben.

A somogyiak már a Dunaferr-találkozó elején tudatosították, hogy nem adnak esélyt ellenfelüknek ezen az estén. A fiúk hatásosan nyitottak, a támadásokat pedig rendre ponttal fejezték be. A szett derekán már tíz pont volt a hazai előny, majd Bokor Gábor blokkja és Csányi Dániel ütése pontot tett a küzdelem végére.

A térfélcsere után sem változott a helyzet: az újvárosiak igen visszafogottan teljesítettek, a kaposváriak pedig szinte tetszés szerint érték el pontjaikat. A Fino a játék minden elemében felülmúlta a vendégeket, akik mindössze tíz pontig jutottak.

A harmadik játékrész elején némi meglepetésre négy ponttal elhúzott a Dunaferr, 6:10 után azonban egymás után 13 kaposvári pont következett. Csányi alaposan megnyitotta a vendégeket, Németh Ferenc és Dávid Csanád pedig folytatta a szorgos pontgyűjtést.



A Fino nem izzadt meg a Dunaferr ellen, a vasárnap 17 órakor kezdődő, Kecskemét elleni hazai rangadó minden bizonnyal nagyobb csatát hoz majd.

A két honi élcsapat a Közép-európai Liga keretein belül csap össze egymással, és a kaposváriak számítanak a szurkolók segítésgére. A belépés az óesztendő utolsó hazai mérkőzésére is ingyenes.

Címkék: Dunaferr, Kecskemét, kupa, Fino, mérkőzés, sport