Az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere az elnöke a hollókői ülést követő   sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány kompenzálja az iparűzésiadó-kiesést, fedezetet biztosít a béremelésekre, kiegészíti a gyermekétkeztetés költségeit és keresik a közös megoldást az energiaárak drágulására is. Erről tárgyaltak a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárával is.

Szita Károly hozzátette: a koronavírus-járvány miatt olyan döntéseket kellett hozni, amelyek tovább növelik a foglalkoztatottságot, megőrzik a munkahelyeket és fenntartják, illetve újraindítják a gazdaságot.
Ennek pedig része volt, hogy a 2 százalékos iparűzési adó felét a településeken működő vállalkozásoknál hagyta a kormány.

Az államtitkár elmondta: a járvány után a magyar gazdaság gyorsabban állt helyre, mint az európai uniós átlag és számos ország gazdasági teljesítménye ma sem éri még el a válság előtti szintet, ezzel szemben a magyar gazdaság teljesítménye már jóval meghaladta a 2019. év végi helyzetet. Tavaly 7,1 százalékos volt a növekedés, a foglalkoztatottak száma 4,7 millió volt - tette hozzá. Banai Péter Benő kiemelte: azon dolgoznak, hogy mindez fennmaradjon, és az önkormányzatok is megfelelő forrásokkal gazdálkodhassanak feladataik ellátásához. A bérek emeléséhez a kormányzat 77 milliárd forintot ad az önkormányzatoknak.

Az iparűzési adó egyszázalékos kiesése miatt, a tavalyihoz hasonlóan kompenzációt biztosít, ennek összege 75 milliárd forint, ebből a megyei jogú városok több mint 19 milliárd forintra számíthatnak.

A gyermekétkeztetés finanszírozásánál pedig  7,1 milliárd forintos átcsoportosításról döntött a kormány - mondta.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az energiaáraknál, csak a megyei jogú városok vonatkozásában 38 milliárd forintos keret nyílt meg, ezt uniós forrásból kívánják finanszírozni, de a kormány nemzeti keretre megelőlegezi a támogatásokat. Ezen túl további összegek állnak rendelkezésre energiahatékonysági beruházásokra.

Címkék: mjvsz, Szita Károly, politika, gazdaság