A somogyi tanulókon kívül Déváról és környékéről valamint Kézdivásárhelyről és Kőröstárkányból érkeztek gyerekek, összesen 55-en. A fiatalok között a legkisebb 6 éves volt. Külön érdekesség, hogy a szombati versenyen óvodások is szerepeltek.

Novemberben kaposváron is tartanak egy ehhez hasonló versenyt, amely kiírását alább olvashatják:

A Kaposvári Magyar – Román Baráti Társaság 18. alkalommal hirdeti meg a magyar nép kultúrájának bemutatása céljából a vers- és prózamondó versenyt általános és középiskolai tanulók számára az alábbiak szerint:

I. Korosztályok: 3-4. évfolyam (8-10 évesek)
5-6. évfolyam (11-12 évesek)
7-8. évfolyam (13-14 évesek)
9-12. évfolyam (15-18 évesek)

II. Követelmények: A benevező versenyzőknek két művet kell előadniuk.
- Az alsó tagozatosoknak és a 11-12 éveseknek egy magyar népköltészeti alkotást (mesét, balladát, népdal-változatot) és egy szabadon választott magyar költő versét kell bemutatniuk.
- A két felső korosztály számára az egyik választás József Attila-mű legyen. 
A másik bemutatandót szabadon választhatják a magyar költészetből.

III. Nevezési határidő: 2015. november 2. – csak név, iskola, korcsoport megjelölésével.
A nevezéseket az alábbi címekre várjuk: Horváth Margit
7400 Kaposvár, Búzavirág u. 28. 
Kaposvári Magyar - Román Baráti Társaság;
E-mail: marobat(kukac)t-online.hu
Telefon: 36/82/423-282, +36/30/28-75-817, +36/30/678-22-57

IV. A verseny helye: Kaposvár, Együd Á. Művelődési Központ
Ideje: 2015. november 14. (szombat) 9.00 – 13.30
Jelentkezési lapot minden jelentkezőnek e-mailben küldünk, ha megadják a címet, melyet ezen az úton kitöltve vissza lehet küldeni.

A versenyzők előadását szakértő zsűri értékeli. Az első helyezetteket jutalomban részesítjük. 

Címkék: déva, vers, verseny, kultúra