Szombaton változó felhőzet mellett délen lesz kevesebb napsütés, másutt, ha nem is zavartalanul, de akár több órára is kisüthet a nap. Szórványosan várható záporeső, helyenként - nagyobb eséllyel északon, északkeleten - zivatarok is kialakulnak. Az Észak-Dunántúlon északnyugati, másutt délnyugati szél lesz. Élénk, zivatarok környezetében átmenetileg erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül várható. Késő estére 12, 17 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap is nagyrészt erősen felhős idő várható, rövid napos időszakokkal. Több helyen kell esőre, záporra számítani, főleg keleten néhol zivatar is lehet. Az északnyugati szél megélénkül, délután a Kisalföld térségében meg is erősödik. A hőmérséklet maximuma mindössze 22 fok körül alakul.

Hétfőn is maradnak a felhők, és a csapadékos időjárástól sem búcsúzhatunk. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet sem változik, 22 továbbra is 22 fokra számíthatunk.

Kedden ugyan gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, de már hosszabb napos időszakok is lehetnek. Szórványosan fordul elő zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati, északi szelet elsősorban nyugaton erős lökések kísérik. A hőmérséklet egy picit javul: 23 fok között alakul.

Szerdán már néhány órás napsütés várható az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Elszórtan várható zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul – írja az OMSZ.

A távolabbi előrejelzések szerint csütörtöktől jöhet a szárazabb, naposabb idő.

Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mire számíthatunk az idei nyáron. Egyes felmérések szerint, az átlagosnál hűvösebb és csapadékosabb idő várható, míg mások szerint lehetetlen több héttel előre megjósolni, hogy mire számíthatunk a továbbiakban. Abban azonban mindenki egyetért, hogy idén is lesz bőven alkalmunk strandolni, mindössze a tartós kánikulák száma csökkenhet, és a több csapadék miatt, idén talán nem szárad el a termés.

Mindeközben izzad a Lappföld. Északon ugyanis már 30 fok feletti hőmérsékletet is mértek. A helyiek élvezik a váratlan nyarat, a turisták viszont csalódottak, sokan közülük ugyanis kifejezetten a hideg időjárás miatt utaztak egészen a sarkkör vidékéig. A 30 foknál magasabb hőmérséklet csúcsot jelent a májusi időjárásban, a lappföldiek a hőséget kihasználva úszkálnak és eveznek a tavakban, folyókban.

A legmagasabb, 30,5 Celsius-fokos értéket Utsjokiban mérte a finn meteorológiai szolgálat, az elmúlt 50 évben, vagyis a mérések kezdete óta soha ilyen meleg nem volt májusban arrafelé. A turisták már kevésbé örülnek a szokatlanul meleg időnek, egy hongkongi látogató például azt mondta, csalódott, mert "kifejezetten a hideg, havas idő" reményében utazott Lappföldre. A hőhullám az előrejelzések szerint egész hétvégén kitart majd a Finnország csaknem egyharmadát elfoglaló vidéken, amely 800-1300 kilométerre fekszik északra a fővárostól, Helsinkitől.

Címkék: borús, kánikula, szezon, nyár, hideg, kis szines, eső