A Fonyódi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó kaposvári férfival szemben, aki nehezen viselte, hogy a sértett az indulatos viselkedése miatt kizárta a lakásból.

A vádirat lényege szerint a férfi 2023 júliusában meglátogatta a vele baráti kapcsolatban lévő sértettet, aki ebben az időszakban a munkáltatója által biztosított lakásban lakott Balatonlellén.

A vádlott érkezése után indulatosan szóvá tette a sértettnek, hogy a kölcsönadott edényeket nem készítette össze, majd kiment a lakásból dohányozni. A sértett sérelmezte a férfi felindult viselkedését, ezért rövid időre kizárta őt a lakásból, amitől a vádlott még ingerültebb lett, ezért amikor visszament a lakásba egy alkalommal, nagy erővel ököllel orrba ütötte a nőt. Az indulatos férfi elől menekülő sértett végül munkáltatója rokonától kért segítséget, aki értesítette a rendőröket. 

A bántalmazás következtében a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló, orrcsonttöréssel járó sérülése keletkezett.

Az ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban állította a Fonyódi Járásbíróság elé. A bíróság a férfit az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Címkék: főügyészség, ütés, balatonlelle, kék hírek