A Kaposvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki addig nem akarta kiengedni korábbi partnerét a saját házából, amíg ki nem békül vele. 

A negyvenes éveiben járó férfi és a sértett évekig párkapcsolatban éltek, azonban a nő 2020 elején szakított a vádlottal. Ennek ellenére a férfi 2021 decemberében megjelent a sértett Kaposvárhoz közeli lakóhelyén, és kérlelte, hogy állítsák helyre a kapcsolatukat. Ennek során a terhelt azt is közölte a sértettel, hogy addig nem hagyhatja el a házat, amíg meg nem beszélték a dolgaikat. Mivel a nő nem működött együtt, a vádlott egyre indulatosabbá vált, végül már a telefonjának közelébe sem engedte. 

A sértett szabadulása érdekében végül azt állította, hogy a gyermekével kapcsolatos ügyintézés miatt egy kaposvári székhelyű alapítványhoz kell mennie. Bár a vádlott ide is elkísérte, nő el tudta érni, hogy négyszemközt maradjon egy ügyintézővel, így tőle kért segítséget. A sértettet végül az ügyintéző az épület hátsó kijáratán kimenekítette, és a Kaposvári Rendőrkapitányságra szállította. 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a sértettet a személyi szabadságától mintegy 4-5 órára megfosztó vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. 

Címkék: túsz, barátnő, megszökik, partner, fenyeget, börtön, elfog, kék hírek