A Somogy Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfi ellen. A vádlottak Bakházán éltek, ahol hosszabb ideje haragos viszonyban voltak szomszédaikkal, akikről azt feltételezték, hogy ledöntötték elhunyt édesapjuk síremlékét.

2013. nyarán a vádlottak ittas állapotban a sértettek ingatlanához mentek, az udvarba termésköveket dobáltak, majd a kaput beszakítva mindketten bementek az udvarba.  Ezt  követően a vádlottak vascsővel, illetőleg a magukkal hozott fahusánggal az ablakokat betörték és egy ruhaszállító állványt is összetörtek.

bakházai lakat


Az esti órákban a vádlottak ismét visszatértek a sértettek udvarába, és a magukkal vitt fahusánggal, illetőleg vascsővel a tőlük jóval idősebb sértett asszonyt a fejére mért ütésekkel súlyosan bántalmazták, illetőleg a segítségére siető fiát ököllel ütötték, és a földön meg is rugdosták. Mindkét sértett a fején és végtagjain többszörös töréses sérülést szenvedett. Az, hogy az asszony halála nem következett be, a véletlennek és a sértetti védekező mozgásnak volt köszönhető.

Az  előzetes  letartóztatásban  lévő  vádlottakkal  szemben  az  ügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Korábbi videónk:

Helyszín

Címkék: vasrúd, harag, fia, kegyetlen, anya, ver, támad, kék hírek