Hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy balatoni rendőr főtörzsőrmester ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. A vádlott az egyik balatonmáriafürdői vendéglátóhely üzemeltetőjétől tavaly novemberben értesült arról, hogy a vendéglátóhely falán elhelyezett kamera megsérült, megrongálták.

A rendőr megnézte a térfigyelő kamera  sérülés előtt rögzített felvételeit. A képeken az utcán elhaladó két férfi közül egy balatonkeresztúri lakost felismert. Másnap a saját autójával, szolgálaton kívül felkereste a felismert férfit, aki bevallotta, hogy ő rongálta meg a kamerát, és megnevezte a vele lévő barátját is, aki azonban nem vett részt a rongálásban. A vádlott azt mondta, hogy a tulajdonossal meg tudja beszélni, hogy csak a javítási költséget kellene megfizetni, ami fejenként 15 ezer forint, de ha nem fizetnek, akkor eljárást indít ellenük.

A két férfi átadta a 30 ezer forintot a rendőrnek. A főtörzsőrmester ezután felkereste a vendéglátóhely üzemeltetőjét. Ekkor került sor elfogására, valamint az átvett készpénz lefoglalására. A vádlott a vendéglátóhely üzemeltetőjének kedvezve hivatali kötelességét megszegve, az ügyben hivatalos eljárás kezdeményezése nélkül, az okozott kár megtérítése végett jogtalan előnyt szerzett. A tudomására jutott szabálysértés miatt rendőri intézkedést nem kezdeményezett, jelentést, szabálysértési feljelentést nem készített, azt elöljárójának nem jelentette.

Annak ellenére, hogy tudta, a szabálysértést egy ember követte el, a biztonsági kamera javítási díjáért, valótlan joghátrányok kilátásba helyezésével a másik személytől is készpénzt kért és vett át, állítja az ügyészség.






Címkék: hivatali, visszaélés, rendőr, vád, Balaton, kék hírek