Hétfőn igazi kánikula lesz, országszerte 32-35 fokos hőmérséklet várható, túlnyomóan derült lesz az idő, záport esetleg zivatart okozó hidegfront kedden súrolja az országot.

Somogy megyében már végeztek a különböző helyszíni szemlékkel, áttekintették a nagyrendezvények helyszínein a menekülési útvonalakat, kiadták a szükséges engedélyeket, tájékoztatta a Krónikát Horváth Jenő ezredes, katasztrófavédelmi igazgató.

Tizenöt rendezvényt tartanak számon, amelyek több száz fő befogadására is alkalmasak, ötezer fővel számolnak naponta a boglári bornapokon. Úgy tűnik, minden megfelel az előírásoknak. Ha az időjárás nem szól közbe, esemény nélkül zajlanak majd az augusztus 20-i rendezvények, ünnepségek Somogy megyében.

Az Országos Mentőszolgálat az augusztus 20-i fővárosi rendezvények egészségügyi biztosítására részletes mentési tervet dolgozott ki, felkészülten várják az ünnepet.
Győrfi Pál szóvivő kifejtette: a mentőegységek tevékenységét egy erre a célra létesített mentésirányítási központ hangolja össze. A budapesti rendezvények, az ünnepi tűzijáték résztvevőire a szokásos létszámon, a mentőkapacitáson felül 34 mentőegység (rohamkocsik, esetkocsik, két tömeges baleseti egység) személyzete vigyáz majd a Duna mindkét oldalán.

Ezen felül a mentők munkáját a Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítik majd, akik a tömegben előforduló rosszullét, sérülés esetén a náluk levő felszereléssel megkezdik az ellátást, és a helyszínre navigálják a mentőautót is.

A rendezvények helyszínein ott lesznek a mentőautók, a tűzijáték idejére pedig betegellátó ambulanciákat is kitelepítenek. A helyszínt biztosító szakemberek a menekülési útvonalakat és a kiürítési pontokat szabadon fogják tartani a területek biztonságos kiürítése érdekében.

Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő az MTI-nek elmondta: augusztus 20-a a katasztrófavédelem számára kiemelt napnak számít, mivel az állami ünnepi rendezvények - különösen a hétfő esti tűzijáték - idején nagy tömeg biztonságát kell garantálniuk.

Címkék: felkészültek, katasztrófavédők, rendezvények, mentők, ünnep, gazdaság