A Vasast az első játszmában meglepte a legutóbbi kiírásban bronzérmes Kaposvár, de aztán a piros-kékek összeszedték magukat és egy nagyon sima és két szorosabb játszmában fordítottak - írta a hunvolley.hu.

Giannisz Atanaszopulosz: "Nem kezdtünk jól, nem voltunk elég agresszívak, ezt pedig a Kaposvár könyörtelenül kihasználta. Az első szünetben átbeszéltük, mit kéne másként csinálni, elkezdtünk agresszívabban szerválni és jobban koncentrálni. Az ellenfél nagy ütőivel nehezen bírtunk, de a szerkezeti változás és a cserék jót tettek. Sokszor adtunk le többpontos előnyt, de a mentális erőnket mutatja, hogy ezek ellenére is le tudtuk zárni a játszmákat. Van még egy visszavágó, amin mindent meg fogunk tenni, hogy bejussunk az elődöntőbe."

Vincent Lacombe: "Az első játszmát hibátlanul hoztuk, de ezután a Vasasnak ment jobban a játék. De legyünk reálisak, nekik 17 játékosuk van, nekünk jelenleg csak 9. Megtalálták a gyengeségeinket az első szettet követően, és ezt a mérkőzés folyamán többször kihasználták. De a végsőkig harcolni fogunk és nem adjuk fel."

MVM Női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár 3:1 (–20, 9, 21, 22)
Budapest, Folyondár utca, 109 néző. V: Halász E., Adler.

VASAS: Bojko 21, Kalicanin 7, Vezsenyi 1, Zernovic, Abdulazimova 12, Király-Tálas 9. Csere: Bamba (liberó), Kump, Török 15, Malloy 10, Fábián. Vezetőedző: Giannisz Atanaszopulosz.

DIAMANT: Matic 10, Lemmens 11, Grbac 2, Boshnakova 20, Budai 2, Szedmák 8. Csere: Szpin (liberó), Hegyi. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Címkék: Extraliga, negyeddöntő, Magyar Kupa, Vasas, Diamant, sport, Kaposvár