2018.10.20 - Szombat
Vendel
6ºC / 19ºC
Borult

Kaposvári győzelem, egy budapesti csapat ellen, Gödöllőn 2018. Február 12. - Hétfő 08:09 | Címkék: Bajnok, FINO, KAPOSVÁR, címvédő, MAFC, Sport

Hozta a kötelezőt a Fino a MAFC ellen is.

A férfi NB I. alapszakaszának 19. fordulójában a címvédő Fino a MAFC-BME ellen, szokatlan időpontban és helyszínen, vasárnap délben, Gödöllőn lépett pályára.

A kaposvári együttesben sérülése után újra helyet kapott Nagy József és Kalmár Ákos, majd csereként Bögöly Gábor is, és a nehéz kezdést magabiztosabb folytatás követte.

Az elején agresszíven, fegyelmezetten röplabdáztak a fővárosiak, de a hajrában felülkerekedett a Fino. A térfélcsere után, a játszma közepére megnyugtató előnyt szereztek a vendégek, ami ki is tartott a végéig, és igazából a harmadik szettre sem maradt túl sok izgalom.

A győztes somogyi gárdában Horváth Kristóf 11, Bögöly Gábor 10, a gödöllőiként tulajdonképpen hazai pályán szereplő Kalmár Ákos pedig 9 pontig jutott.

A hétvége rangadóján a listavezető VRC Kazincbarcika hátrányból felállva, öt szettben nyerte a HÉP-Kecskeméti RC elleni összecsapást a hírös városban.

MAFC-BME – Fino Kaposvár SE 0:3 (-23, -19, -20)
Gödöllő, 150 néző. V.: Mezei, Halász E.

MAFC: Kun 12, Csépke 3, Bán B. 6, Posztós 5, Szabó B. 8, Bakóczy 1. Csere: Varga D. (liberó), Eke 2, Tar 2. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.

Fino: Vajda 1, Keen 5, Nikolov 1, Nagy J. 6, Kalmár 9, Horváth K. 11. Csere: Pápai (liberó), Kulcsár 3, Bögöly 10. Vezetőedző: Demeter György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:6, 13:16, 21:20. II. játszma: 8:7, 11:16, 15:21. III. játszma: 8:5, 16:15, 18:21.

Schildkraut Krisztián: "Jól kezdtük a mérkőzést, és a folytatásban sok volt a biztató momentum a játékunkban. Mindent megtettünk, hogy megnehezítsük a címvédő dolgát."

Demeter György: "Nehezen lendültünk játékba, az elején hiányoztak az agresszív nyitások és nem volt fegyelmezett a játékunk. Később kézbe vettük az irányítást, és ebben az arányban is rászolgáltunk a sikerre."

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás