Tavaly mindkétszer döntetlent játszott a Rákóczi a Csorna csapatával, de akkor a Hannich Péter által irányított együttes jóval erősebb volt, mint az idei. Ennek ellenére nem számítanak könnyű mérkőzésre most sem a kaposváriak, főleg, hogy a középpálya egyik legtechnikásabb játékosa, Ivancsics, valamint a korábbi válogatott csatár Rajczi, és a frissen igazolt Bakos is sérüléssel bajlódik. Fodor Marcell pedig vírusos betegséggel bajlódik. A keret többi tagja viszont alkalmas arra, hogy a vendégeket legyőzzék.

A Csorna vérmesebb célok nélkül vágott neki ennek a szezonnak, ám a gyenge kezdet - a két vereség ellenére - mindenki tudja, több van a csapatban.

A héten zöld-fehérek Tamási elleni győztes edzőmérkőzése jól illeszkedett a felkészülési programba, Artner Tamás fejében pedig összeállt a kezdőcsapat is a hiányzókat figyelembe véve. A mérkőzés szombaton 17 óra 30 perckor kezdődik a Rákóczi stadionban és a mieink mindenképpen szeretnék megszerezni első hazai győzelmüket a bajnokságban.

A mérkőzést a KaposPont élőben közvetíti.

Címkék: Csorna, Rákóczi, Kaposvár, sport