Az Intersport Ifjúsági Futballfesztivál ebben az évben már négy sportággal, a kézilabdával, a kosárlabdával, a röplabdával és első ízben a vízilabdával is kibővül.

Kenéz Ádám fesztiváligazgató kérdésünkre válaszolva elmondta: jól halad a szervezőmunka, így semmi akadálya nincs annak, hogy július 17-én, vasárnap elkezdődjön az év legnagyobb kaposvári rendezvénye. A hagyományokhoz híven az első nap az érkezőké és a regisztrációé lesz, és lesz is dolguk bőven a házigazdáknak, ugyanis több mint ötezer fiatal é kísérője érkezik majd Somogyba, és foglalja el szálláshelyét a város szállodáiban, kollégiumaiban.

Másnap, vagyis július 18-án, hétfőn lesz az ünnepélyes megnyitó: a résztvevők 18 órakor gyülekeznek a Kossuth téren, majd együtt vonulnak le a Rákóczi Stadionba, ahol hivatalosan is elkezdődnek a küzdelmek. A döntőket pénteken és szombaton rendezik majd.

Az idei program is színes és változatos lesz: a labdarúgás mellett a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda és első alkalommal a vízilabda is bekapcsolódik a programba, vagyis nem csak szabadtéren, hanem teremben és medencében is egymást érik majd a meccsek a rendezvény hetében. Mindegyik sportágban ott lesznek majd a mezőnyben a legtehetségesebb helyi fiatalok.

Ez az az időszak, amikor számunkra csúcson pörög minden, nekünk, szervezőknek napi huszonnégy órás munkát jelent - fogalmazott Kenéz Ádám. - A szervezők részéről természetesen törekvés, hogy ne csak focifesztivál, hanem sportfesztivál legyen az esemény, így egyre inkább kiteljesedik a paletta. Továbbra is a foci a legnépszerűbb, főleg a kisebb korosztályokban, de már kézilabdában is van olyan kategória, ahol négy csoportba kell osztani a résztvevőket, ráadásul kosárlabdában és röplabdában is jól alakulnak a létszámok. Minden program természetesen ingyenes, ki lehet menni, hátha itt láthatja a közönség a következő Dzsudzsák Balázst, vagy Szalai Ádámot.

Ahogy eddig is: a Kossuth téri fesztiválfalu lesz az esemény központja: itt is különböző programok várnak minden résztvevőt és érdeklődőt, és garantált lesz a remek hangulat.

Ez történt tavaly:

A futballtornán a szervezők 11 kategóriában hirdettek győztest. Lettországba, Szerbiába, Olaszországba, Észtországba és Egyiptomba is került első helyezés. A magyar csapatok közül a szegediek sikere mellett a Toponár U19-es csapata is aranyérmet szerzett, míg a Kaposvölgye U8-as gárdája egy értékes ezüstéremmel zárta a tornát.

A kézilabdázók között a hollandok és a fehéroroszok vitték a prímet, míg a kosárlabdázóknál négy kategóriában is kaposvári siker született.

A röplabdázóknál szintén volt minek örülniük a hazaiaknak, miután két aranyérmet szereztek a Kaposvári Röplabda Akadémia sportolói.

Címkék: focifesztivál, nemzetközi, utánpótlás, fiatal, Kaposvár, sport