Pótfelvételi hirdetés
2016.07.31 - Vasárnap
Oszkár
21ºC / 33ºC
Napos
Szalagavatók a KaposPonton
Nézzék meg videóinkat!

Egy kosáron múlt 2016. Március 12. - Szombat 16:52 | Címkék: KAPOSVÁR, Sport, Kecskemét, KKK

A KKK idegenben egy végig kiélezett ki-ki mérkőzésen botlott meg, Kecskeméten.

Miután rendeződni látszanak a Kaposvári KK körüli anyagi gondok, a csapat tagjai minden figyelmükkel ismét a játékra összpontosíthatnak.

Jól tartotta magát az első percekben a Kaposvári KK, amelybe visszatért az amerikai Emmanuel Ubilla és a horvát Hrvoje Puljko is. A kecskeméti szurkolók pedig annak örülhettek, hogy csapatuk vezetőedzője ismét számíthatott Kemal Karahodzics szolgálataira.

A mérkőzésen a delfinek.hu tudósítása szerint a somogyiak a hetedik perctől kerültek hátrányba, amikor Ivosev és Karahodzics találataira percekig nem érkezett válasz. Ivosev triplájával 26–15-el zárult az első negyed.

A folytatásban komoly erőfeszítéseket tettek a kaposváriak az egyenlítésért. Jobban védekeztek mint korábban és az Ubilla, Benke, Jazvin trió pontjaival sikerült megközelíteni a Kecskemétet. A játékrész végén Puljko révén 34–34-nél egyenlítettek a vendégek, ám a hátra lévő időben Djeraszimovics gondoskodott arról, hogy a hazaiak térhessenek előnnyel a szünetre.

Ugyan Jazvin dobta az első kosarat a harmadik negyedben, de az alföldiek Djeraszimovics találataival tartani tudták minimális előnyüket. A 25. perc hozta meg az újabb egyenlítést, ekkor Hendlein szerzett triplát 47–47-re alakítva ezzel az eredményt. Benke és Baki vállalt nagy szerepet a végjátékban így 53–54-el végződött a játékrész.

A folytatásban ismét Benke villant, majd Hendlein ismét beköszönt a triplavonalon túlról. Hegedűs és Ivosev fújt riadót a hazai oldalon, rövidesen Kmézics Zorán kérhetett időt a kaposváriak. Egymás után kettőt is, mert vendégek hibáit kihasználva visszavette a vezetést a Kecskemét. Megint Hendlein egyenlített triplával, a kaposvári csapatkapitány ellenállhatatlanul kosárlabdázott. Még kétszer egyenlített, így az utolsó előtti perc 68–68-ról indult. Fodor Márton duplája után Djeraszimovics és Hegedűs fordított. Az újabb vendég időkérést követően Ubilláé volt az utolsó dobás, ám ez nem sikerült, így egyetlen ponttal, de kikapott a Kaposvári KK.

KTE-Duna Aszfalt–Kaposvári KK 71–70 (26–15, 14–19, 13–20, 18–16)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Benczur T., Török R., Szabó G.

KTE-Duna Aszfalt: Pongó Martin (10/6), Pongó Máté (10/3), Djeraszimovics (11), Ivosev (21/6), Karahodzics (8). Csere: Hegedűs (8), Harris (3/3). Vezetőedző: Boriszlav Maljkovics.

Kaposvári KK: Ubilla (6), Baki (5/3), Puljko (8/6), Hendlein (21/9), Spica (4). Csere: Jazvin (12), Benke (12), Fodor M. (2). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Filipovics Gordan.

A közvetítésnek vége

  • Új esemény

    15:10:12

    Hajrá KKK!

  • Új esemény

    16:53:54

    A csapatok már melegítenek, nemsokára kezdünk.

  • Új esemény

    16:55:01

    Az ifisták meccsét egyébként a kecskemétiek nyerték 78-71-re. A felnőttektől viszont nem ártana egy siker!

  • Új esemény

    17:00:41

    Lássuk a kezdőket!

  • Kecskeméti TE

    17:02:15

    Kecskeméti oldalon Djeraszimovics, Pongó Martin, Pongó Máté, Ivosev és Karahodzsics kezd.

  • Kaposvári KK

    17:02:37

    Míg nálunk Puljko, Hendlein, Baki, Ubilla és Spica a kezdőben. Mindenki felépült tehát!

  • Kaposvári KK

    17:03:53

    Pongó Máté pontjaival indult a meccs, de már rögtön az elején fordít a KKK Puljkó hármasával!

  • Kecskeméti TE

    17:05:45

    Ivosev büntetőjével 5-5.

  • Kaposvári KK

    17:06:24

    De Hendlein rögtön visszaszerzi a vezetést!

  • Kecskeméti TE

    17:07:47

    Bealudtunk egy picit, Djeraszimovics fordított, 9-7.

  • Kecskeméti TE

    17:08:41

    Hendlein kosarára Ivosev válaszol két büntetővel, 11-9.

  • Kaposvári KK

    17:09:31

    Spica helyett a mostanában igen eredményesen játszó Jazvin a pályán.

  • Kaposvári KK

    17:10:37

    Benke középtávolijával 13-11-re jövünk fel.

  • Kecskeméti TE

    17:11:34

    Ivosev már 11 pontnál tart, a Kecskemét meg 17-nél...

  • Kaposvári KK

    17:12:27

    Időt is kért Kmézics Zorán.

  • Kaposvári KK

    17:14:29

    Fodor kihagyott közelijével folytattuk.

  • Kecskeméti TE

    17:15:31

    Karahodzic vág be két büntetőt Jazvin hibája után, 19-11.

  • Kecskeméti TE

    17:16:46

    Jazvin eladott labdájából és Benke faultjából ismét a hazaiak jöhettek, Karahodzic pedig most sem hibázott. Közte tíz...

  • Kaposvári KK

    17:17:23

    Jazvin töri meg a kaposvári pontcsendet, 21-13.

  • Kecskeméti TE

    17:17:52

    De Karahodzic közelről sem hibázik, 23-13.

  • Kecskeméti TE

    17:18:53

    Az első negyed végül Jazvin duplájvál és Ivosev triplájával zárul, így 26-15-re a KTE vezet. Nem ilyen kezdésről álmodtunk...

  • Új esemény

    17:21:01

    Kosarat egyelőre nem láttunk a második negyedben, csak faultokat.

  • Kaposvári KK

    17:21:34

    Spica megduplázza pontjainak számát, amivel 26-17-re szépít a KKK.

  • Kaposvári KK

    17:23:58

    Karahodzic bevág egy duplát majd leül a padra, de ami fontosabb Ubilla is megszerzi az első pontjait, 28-19.

  • Kaposvári KK

    17:24:43

    Ismét Ubilla eredményes, 28-21.

  • Kecskeméti TE

    17:25:16

    De Pongó Martin triplával tud válaszolni...

  • Kaposvári KK

    17:26:04

    Jazvin jó egy közelire, 31-23.

  • Kaposvári KK

    17:27:28

    Benke Szilárd szerzi az újabb kaposvári pontokat, amivel feljövünk 6 pontra!

  • Kecskeméti TE

    17:27:38

    Időt is kérnek a hazaiak.

  • Új esemény

    17:30:46

    Igaz, hogy jobban áll a Kecskemét, de a kaposváriaknak így is jobb a dobószázalékuk. Ideje lenne ezt az eredményjelzőn is bizonyítani.

  • Kecskeméti TE

    17:31:15

    Az időkérés után Pongó Martin szerzi az újabb kecskeméti pontokat.

  • Kaposvári KK

    17:32:01

    Ivosev faultja után Benke vág be két büntetőt, 33-27.

  • Kaposvári KK

    17:32:58

    Jazvin nyolcadik pontját követően 33-29 áll az eredményjelzőn!

  • Kaposvári KK

    17:33:09

    Most kéne megnyomni a félidő hajráját!

  • Kaposvári KK

    17:34:02

    Puljko szerez fontos pontokat, 33-31!

  • Kecskeméti TE

    17:34:13

    Időt kér a Kecskemét.

  • Kecskeméti TE

    17:36:40

    Pongó Máté dob be egy büntetőt a folytatásban, 34-31.

  • Kaposvári KK

    17:36:54

    Puljko hármasával ismét egál van!

  • Kecskeméti TE

    17:37:49

    Utána viszont bealszunk és Djeraszimovics egymás után kétszer is eredményes közelről, 38-34.

  • Kecskeméti TE

    17:39:12

    Benke hagy ki egy triplá, majd Djeraszimovics közelijével zárul a félidő.

  • Új esemény

    17:39:40

    Amikor nagy nehezen összejött végre az egyenlítés, bealudtak a fiúk és ismét ellépett 6 ponttal a Kecskemét.

  • Új esemény

    17:39:47

    Innen folytatjuk nemsokára!

  • Kecskeméti TE

    17:57:42

    Ismét pályán a csapatok: a harmadik negyed első perceit a hazaiak kezdték jobban, 4-3 hozzák eddig a negyedet.

  • Kaposvári KK

    17:58:44

    Derasimovic két büntetője után Ubilla dob egy ziccert, amivel feljön öt pontra a KKK. 45-40.

  • Kaposvári KK

    18:00:15

    Baki is betalál közvetlen közelről, így már három pontra olvad a Kecskemét előnye. 45-42.

  • Kaposvári KK

    18:01:56

    Ivosev adja el a labdát, amiből indulhatott a KKK, a kontra végén Jazvin egy duplával még szorosabbá tette a meccset. 45-44.

  • Kaposvári KK

    18:03:25

    Pongó Martin középtávolijára Hendlein egy hármassal válaszol, amivel kiegyenlít a Kaposvár. 47-47.

  • Kecskeméti TE

    18:05:27

    Pongó Máté ver be egy hármast, 50-47-re újra a KTE vezet.

  • Kaposvári KK

    18:07:04

    50-49-re módosul az állás Benke ziccerével.

  • Kecskeméti TE

    18:07:54

    Borisz Maljkovics pedig úgy látja, ez nem mehet tovább ebben a formában. Időt kér a kecskemétiek trénere.

  • Kecskeméti TE

    18:09:20

    Eugene triplájával újra lépéselőnyben a Kecskemét. 53-49.

  • Kaposvári KK

    18:09:46

    Baki siet csapata segítségével, és szór be ő is egy hármast. 53-52.

  • Új esemény

    18:10:27

    Megkezdődött a negyed utolsó perce.

  • Kaposvári KK

    18:11:15

    Amit Benke kosara zár, ezzel pedig 54-53-ra átvesszük a vezetést!!

  • Kaposvári KK

    18:13:23

    Hendlein kosarával indul a zárójátékrész, 56-53-ra vezet a KKK ezáltal.

  • Kaposvári KK

    18:13:52

    Majd betalál Benke is, 58-53-ra módosítva az eredményt.

  • Kaposvári KK

    18:14:46

    Fodor passza találja meg Hendleint dobóhelyzetben, a KKK csékája pedig hint egy hármast, amivel 61-53-ra ellép a somogyi gárda.

  • Kecskeméti TE

    18:17:25

    Hegedűs közeli kosara szakítja meg a KKK 12-0s rohanását. 56-61.

  • Kecskeméti TE

    18:18:16

    Ivosev talál be kintről, amivel újabb három pontot farag hátrányából a hazai csapat.

  • Kecskeméti TE

    18:18:56

    Aztán labdát lopnak a lila-fehérek, Ivosev pedig kiharcol egy faultot Fodoron.

  • Kaposvári KK

    18:19:20

    Időt kér Kmézics Zoran, hogy megnyugtassa kicsit fiait.

  • Kecskeméti TE

    18:22:18

    Na, most a Kecskemét repeszt nagyon. Hegedűs újabb duljával, valamint Pongó Máté kosarával 62-61-ra újra vezetnek a hazaiak.

  • Kaposvári KK

    18:23:17

    Kmézics pedig kénytelen újfent időt kérni, hogy megállítsa a kecskemétiek 9-0-s rohamát.

  • Kecskeméti TE

    18:23:47

    Ivosevet viszont ez nem hatja meg és dob egy hármast. 64-61.

  • Kaposvári KK

    18:24:16

    Megteszi ugyan ezt Hendlein is, kiegyenlítve ezzel a találkozót. 64-64.

  • Új esemény

    18:24:58

    Repül az idő. Közben már lassan a hetedik perc is lepereg a negyedből.

  • Kecskeméti TE

    18:26:22

    Hegedűs a negyedik negyedig pont nélkül állt, azóta viszont a harmadik dupláját dobta most be. 66-64.

  • Új esemény

    18:27:10

    Hendlein két duplája közé Ivosev közelije férkőzött be, újra egál a mecs. 68-68.

  • Kaposvári KK

    18:28:02

    Utolsó perc; Fodor ziccere után megint a KKK áll előrébb! 68-70.

  • Kaposvári KK

    18:28:27

    Egy - a meccsen az utolsó - kaposvári időkérés.

  • Kecskeméti TE

    18:30:18

    Derasimovic dobhatott kettőt - egy ment csak be. 69-70.

  • Kecskeméti TE

    18:31:02

    Hegedűs lép elő a Kecskemétben, nyolcadik pontját szerzi, amivel újra megkaparintja a vezetést a KTE.

  • Új esemény

    18:31:16

    Másodpercek már csak a meccsből.

  • Kaposvári KK

    18:34:27

    Ubilla emel rá még egy trplát, de a labda lejön a gyűrűről...

  • Kecskeméti TE

    18:35:29

    Pongó Máté szedte össze a lecsorgó labdát, de másra már nem maradt idő. A Kecskemét egy izgalmas, szoros véghajrában megnyeri a találkozót.

  • Kaposvári KK

    18:36:11

    Zsinórban harmadik vereségét kénytelen elkönyvelni ezzel e Kmézics-legénység.

  • Kaposvári KK

    18:36:58

    Javítási lehetőség szerdán, a Jászberény otthonában, Szrecsko Szekulkovics csapata elle.

  • Új esemény

    18:37:46

    Kedves olvasóin, köszönjük, hogy velünk tartottak. További kellemes böngészést kívánunk.

  • Új esemény

    18:38:27

    Búcsúzóul a végeredmyén: KTE -Dunaaszfalt - -Kaposvári KK: 71-70.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás