A nyár beköszöntével parkettáról homokos talajra váltottak Kaposvár fiatal röplabdázói. A tavaly debütáló tanévzáró röplabdatornát idén második alkalommal rendezték meg a kaposvári Virágfürdőben. A versenynek nagyjából hatvan játékos vágott neki, akiknek jelentős többsége a RÖAK igazolt sportolója.

- Erre a versenyre, amit a Somogy Megyei Röplabda Szövetség és a Röplabda Akadémia újonnan alakult strandröplabda szakág szervezett igazából az akadémista gyerekek vesznek részt, illetve Toponárról jött egy csapat. Kettő fiú csapatunk van, kilenc játékossal, illetve hat női csapat - mondta Sántosiné Oláh Edit, a Somogy Megyei Röplabda Szövetség elnöke.

null

A csapatok négy a négy ellen léptek pályára, a mérkőzéseken pedig a teremröplabda szabályai érvényesültek. A strandröplabda sajátosságainak köszönhetően mégis jóval kötetlenebb játék zajlott a pályákon.

- Itt nem az van, hogy mindenki egyvalamit csinál, itt mindenki csinál bármit, forgunk, és nem úgy van, mint teremben, nagypályán, itt mindenki bármit csinálhat. Az a lényeg, hogy jót játszunk, az eredmény nem nagyon számít - mondta Kiss Máté.

A két fiú együttes oda-visszavágót játszva döntötte el egymás közt az első hely sorsát, amit végül a KM-Nikó csapata szerzett meg a Hetest legyőzve. A hölgyeknél népesebb mezőny gyűlt össze, a versengésből pedig a Kira csapata jött ki győztesen, akik sikerükkel címet védtek a tanévzáró tornán.

- Tavaly is itt voltunk, ott is megnyertük és most is megnyertük. Jó volt, mert összeszokott csapat vagyunk, tudtunk játszani, nem veszekedtünk, hanem ment minden - tette hozzá Vágner Viktória.

null

Miután a fiúk és a lányok is befejezték a csatákat, egy kis pancsoló szünetet követően a fiatalok vegyes csapatokat alkotva újra versenybe szálltak. A mix kategóriát a Kinizsi elit zárta az élen, akik hét csapat közül bizonyultak a legjobbnak. A gyerekek augusztus végén újra összemérhetik majd az erejüket egymással, akkor a tanévnyitó verseny keretein belül.

Címkék: tanévzáró, strandröplabda, Kaposvár, sport