Mindkét csapat teljes kerettel tudott felállni - írja összefoglalójában a delfinek.hu, az első kosarat pedig Raivio szerezte egy szép tempóval. Próbált szervezettebb kosárlabdát játszani a Sopron, mint az első kaposvári meccsén, s a támadásaik jól is sikerültek. A hazaiak a gyors kosárlabdát erőltették, ám a próbálkozásokba eleinte több hiba csúszott. Az ötödik percben alacsonyabb szerkezetre váltottak a somogyiak, akik távolról is eredményesek voltak. Raivio második triplája már a 22–12-es előnyt jelentette a hetedik percben. Raiviót nem tudták tartani a soproniak, az amerikai 15 pontig jutott az első negyedben.

A második negyedet Horváth Márton parádés blokkja vezette be, de később Takács csökkenteni tudta a különbséget. Óriási csata zajlott a pályán, a vendégek jól használták ki a hazaiak hibáit, így nem szakadtak le jobban. Tóth G. ziccerével már 35–30 állt az eredményjelzőn. A négy perc alatt dobott négy pontot már Fekete Ádám sem hagyta szó nélkül, az időkérés után Spica villant többször is, Frazier felívelt passzát pedig Hendlein húzta elemi erővel a gyűrűbe. Egy kivédekezett akció után Hendlein indítását Boriszov akadályozta szabálytalanul, majd sportszerűtlen tettéért technikait is kapott. Poscsics zsákolása után Raivio felelt hasonlóképp a túloldalon, Frazier gyors ziccerével pedig kialakult az 53–39-es végeredmény a félidőben.

A folytatást a négy fault miatt Poscsics nélkül kezdte a Sopron, de Boriszov gyorsan tízen belülre hozta csapatát. A következő percek ismét kaposvári fölényt hoztak, Frazier duplája pedig már a 64–44-es állást jelentette. Igazán ekkor sem nyugodhattak meg a hazai drukkerek, mert öt (!!!) triplával megint látótávolságba kerültek a vendégek. Fekete edző 69–61-nél kért újabb időt, s az elsősorban fejben nagyon elfáradó kaposváriaknak nagyon jókor jött a negyed végi pihenő is.

A záró játékrészben Hendlein indított kosárral, majd Raivio köszönt be kétszer ismét távolról. A végjátékban már a tomboló lelátó előtt biztosította be győzelmét a hazai alakulat.

Fekete Ádám: "Köszönjük újra ezt a fantasztikus hangulatot. Még nincs mit ünnepelni, ahhoz kell egy győzelem."

Sabáli Balázs: "Az első negyedben hagytuk extrán játszani a Kaposvárt, utána futottunk az eredmény után. A zónával visszajöttünk öt pontra, de Raivio két triplával megpecsételte a sorsunkat."

A mérkőzést a KaposPont percről-percre itt közvítette, alább a hivatalos statisztika:

Kaposvári KK–Soproni Sördögök 96–82 (31–20, 22–19, 20–27, 23–16)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Papp P., Hegedűs T., Török R.

Kaposvári KK: Frazier (20/6), Fodor M. (12/9), Raivio (25/15), Hendlein (18), Spica (17). Csere: Jancsikin (-), Benke (-), Horváth M. (2), Grebenár (-), Papp P. (-), Kovács S. (-), Kocsis Z. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Soproni Sördögök: Thomas (7/3), Ruják A. (12/6), Boriszov (23/12), Tóth G. (8), Poscsics (6). Csere: Edwards (13), Takács N. (5), Trepák (8/6), Dénes (-), Molnár M. (-), Bakk (-), Bán (-). Vezetőedző: Sabáli Balázs. Edző: Csátaljay Gábor. Szakmai igazgató: Patonay Imre.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–6, 7. perc: 22–12, 12. perc: 33–24, 17. perc: 46–35, 22. perc: 56–42, 27. perc: 69–61, 32. perc: 78–69, 37. perc: 92–73.

Kipontozódott: Jancsikin (a 39. percben), illetve Poscsics (a 36. percben).

Jók: Raivio, Spica, Hendlein, Frazier, Fodor M., illetve Boriszov, Edwards, Ruják.

Címkék: Sopron, negyeddöntő, Kaposvár, KKK, sport