Meló-Diák - Zrínyi meccsel indult a megyei kosárlabda bajnokság idei elődöntőinek sorozata. Az oda-visszavágós párharc első meccsén villámrajtot vett a fehér mezben pályára lépő Meló-Diák. Olyannyira, hogy a félidőben már 14 ponttal is vezettek Krezingerék, ám még innen is volt visszaút a Zrínyisek számára. Nagyszerű második félidei játékuknak köszönhetően sikerült közelebb férkőzniük a Meló-Diákhoz és az utolsó másodpercekben Csabai dobásával akár egyenlíthettek is volna, a vége azonban 2 pontos Meló-Diák győzelem lett.

Bodródi Márk, Meló-Diák: A második és a harmadik helyezett csapat között nincs sok különbség, úgyhogy szoros lesz a második meccsünk is, nagyon örülök, hogy behúztuk az elsőt, szerintem többel kellett volna nyernünk az első félidő alapján, de a győzelmünk az megérdemelt szerintem.

Ötvös Richárd, Zrínyi KK: Az utolsó fordulóban is hosszabbításos meccset játszottunk velük, úgyhogy mindenképp szoros meccsre számítottunk. Sajnos az első félidőben bennmaradtunk az öltőzben mert 14 ponttal égtünk, aztán visszajöttünk kettő pontra, úgyhogy a következő meccsre mindenképp megpróbáljuk ezt a kettő pontot ledolgozni.

Rögtön utána jöhetett a Táncsics és a Tüskevár összecsapása. Külön érdekesség volt, hogy az alapszakasz utolsó körében épp a Táncsicsosok szakították meg a Tüskevár 36 meccses veretlenségi sorozatát, így most akár revansot is vehettek volna Fehér Ivánék az elszenvedett vereségért.

Lomnici Soma, Táncsics KK: Most is egyértelműen ez a célunk, bár egy emberrel kevesebben leszünk, de nem lehet más a cél ezen a mérkőzésen sem. Mindenképp szoros párharcra számítok és egy kicsit több ponttal mint ahogy általában a meccseink el szoktak dőlni.

Fehér Iván, Tüskevár: Szerintem most nem lesz meglepetés, múlt héten foghíjasan álltunk ki, most jobban odakoncentrálunk szerintem, nem lesz probléma. A próféta szóljon belőlem.

Ennek megfelelően kezdte a meccset a kék-mezes Tüskevár, és már az első negyedben több mint 10 pontos előnyre tett szert. A lendületük a folytatásban sem hagyott alább, és az már a félidőre szinte biztos volt, hogy ezúttal elmarad a meglepetés. A második félidőben tovább növelte előnyét Bodródi Lajos csapata, ami a meccs végéig tetemesre, 33 pontosra nőtt, így a 71-38-as tüskevári győzelem után gyakorlatilag a visszavágó előtt eldőlt az egyik döntős kiléte. Az elődöntők visszavágóit szombaton 10 óra 30 perctől rendezik a Táncsics gimnázium sportcsarnokában.

Az ötödik helyért kiírt rájátszásban a Somogyjád 70-52-es győzelmet aratott a Tamási otthonában, így ők is kedvező helyzetből várhatják a hétvégi visszavágót.

Címkék: Somogy megyei kosárlabda bajnokság, 2015, elődöntő, sport