Szombaton Kozármislenyben megrendezésre került az Aranyszalag Kupa, melyen két korcsoportban szerepelt az egyesület. „A” kategóriában: Szücs Boglárka karika gyakorlattal 1., szabadgyakorlattal 3. hely, és Pálhegyi Dániel fotós különdíját is megnyerte a legjobb előadásért. Balog Larina 4. Polák Boglárka 2. Británszki Angéla 5. helyezést értek el. 

Szövetségi „C” kategóriában: Péter Ella 3., Szerafin Gréta 1., Sághy Tímea 5., Berkes Adrienn 4. helyezést értek el.

A Crystal SC több meghívást kapott az elmúlt két hónapban, melyeknek igyekeztek az egyesület edzői és versenyzői maradéktalanul eleget tenni. A számtalan fellépésen elsősorban látványtánc gyakorlataikat és ritmikus gimnasztika gyakorlatokat is láthatott a népes közönség, mely produkciókkal nagy sikereket arattak.

Az Magyar Úszó Szövetség Dél-dunántúli Régiójának a jövő bajnokai programsorozat keretében megrendezendő versenysorozatok keretében a régió vezetője ifj. Kovács László felkérte az egyesületet, hogy az Vizek angyalai című koreográfiát bemutassák, melyről videó felvétel készült és helyszíne a Városi Sportcsarnok. A felvétel lehetőségét Dér Tamás Alpolgármester, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola Igazgatója biztosította. Az Úszók Dél-dunántúli Régiójának kiemelt központja Kaposvár és helyszíne a Városi uszoda volt, ahol a Magyar Úszószövetség elnöksége is részt vett a versenysorozaton és ennek a rendezvénynek a színvonalát növelték a produkcióval. A lányok a gyakorlatot rendhagyó módon, nem a fellépéseken használt ruhában adták elő, hanem fürdőköntöst, pólót és úszósapkát biztosítottak részükre. A produkciót kivetítőn láthatták a vendégek, versenyzők és a népes közönség. Külön köszönet a felvételért Szerafin Zoltánnak.

A nagykanizsai sikerek után újabb meghívásnak tettek eleget az egyesület sportolói. A lányok Szombathelyre utaztak egy újabb felkérést teljesíteni.
A Magyar Birkózó Szövetség hívta meg a Crystal SC 17 fős csoportját a vezetőedzővel Takács-Békési Zsanettel együtt, a Szombathelyen megrendezett Birkózó Magyar Nagydíjra, melyen Kaposvár képviseletében, mint az ország leglátványosabb koreográfia birtokosa, az Angyalok viadala című produkcióval léptek fel. A Birkózók rendezvényén 30 nemzet sportolói látták, a csapat gyakorlatát, mint a megnyitó ünnepség fő műsorszáma.
Immáron nem csak Kaposváron és környékén láthatták mit tudnak a versenyzők, hanem az ország több pontjáról is kapnak meghívásokat, különböző sportágak szövetségeitől. Számos rendezvényen lépnek fel még versenyzőink, melyen műsoraikkal Önkormányzati Intézmények báljait, szalagavatóit, jótékonysági rendezvényeit teszik élménydúsabbá, színesebbé.

Nem lankadhat továbbra sem a figyelem, mert március 14-én a Magyar Látványtánc Szövetség által, a Kaposvári Egyetemen megrendezésre kerülő területi döntő a következő állomás a megmérettetések sorában, majd Ritmikus Gimnasztikában a Diákolimpia versenysorozatára készülnek kicsik és nagyok egyaránt.

Címkék: sikerek, crystal sc, felkészülés, sport