Tavaly októbertől Kaposvár az egyik régióközpontja a Magyar Úszó Szövetség tehetséggondozó programjának. A régióközpontoknak fontos szerepük van a fiatal reménységek felkutatásában, a kiválasztottak rendszeres, közös felkészítésében. A somogyi megyeszékhely a szakemberi stábot és a körülményeket illetően is megszolgálta a bizalmat.

- Nagyon sok segítséget kaptam polgármester úrtól, aki mindenben támogatta a munkámat, illetve meg szeretném köszönni valamennyi érintettnek, akár a partneredzőimnek, akár a Városi Fürdő dolgozóinak, hiszen mindig mindenben partnerek voltak, hogy ezt a programot végre tudjuk hajtani. Nagyon sikeres volt, egyrészt nagyon sokan felfigyeltek az úszósportágra, illetve azt gondolom, nagyon sokat tudtunk adni szakmailag is partneredzőinknek, illetve a versenyzőknek - mondta a Magyar Úszó Szövetség régióvezetője, Kovács László.

Az év utolsó összetartásán három megye öt egyesületének 22 versenyzője vett részt a Városi Fürdőben. A szerdai kifejezetten technikai jellegű tréning volt.

Magyar válogatott versenyzőtől is tanulhattak a fiatal úszók az edzésen.

- Ebben a korban a technikát kell megtanulni, minden úszásnemnek az úszástechnikáját, kart, lábtempót külön, illetve a fordulókat kell mesteri szintre vinni, mire felnőtt korba ér, már csak az erőléttel kelljen foglalkozni - mondta Dudás Dániel.

Az évet egy 10-15 éves gyermekek részére kiírt cikluszáró verseny zárja a Városi Fürdőben a hétvégén.

A tehetséggondozó program és a hozzá kapcsolódó megmérettetések célja, hogy a fiatal úszókból olyan nemzetközi szintű versenyzők váljanak, akik már a 2021-es hazai rendezésű felnőtt világbajnokságon is megmutathatják majd a tudásukat.

Címkék: régió, úszás, sport