A két csapat budaörsi mérkőzését magabiztosan nyerték a Diamant-lányok, akik hazai pályán is három pontot érő győzelemre készültek. Nehezen lendült játékba a somogyi együttes, és még az sem volt elég megnyugtató, hogy Horváth Alexandra ütéseivel sikerült három ponttal ellépni. A folytatásban akadozott a nyitásfogadás, a vendégek pedig jó szerváikkal és eredményes támadásaikkal 18:22-ig lendültek előre. A kaposváriak Rák Rebeka nyitásaival zárkóztak, majd egy jó blokkal egyenlítettek. A játszma sorsa 25:25 után dőlt el, és végül Szombathelyi Kitti zárta le a vártnál izgalmasabb küzdelmet (27:25, 1-0).

A térfélcsere után Szívós Ildikó pontjai adták meg az alaphangot a folytatáshoz. Be is indult a hazai gépezet, és Ratimorszky edző 10:3-nál kénytelen volt időt kérni. A Budaörs ezután felzárkózott, de így is csak tisztes távolból követte ellenfelét. Rák Rebeka egy blokkal, majd egy remek ász-nyitással tűnt ki a mezőnyből, a csapat pedig egészen 20:11-ig szárnyalt. A hajrá izgalommentes volt, és Pintér Zsanett játszmalabdához juttatta együttesét, majd Harmath Zsófia begyűjtötte az utolsó pontot (25:19, 2-0).

A harmadik játékrész első részében is tetemes előnyt szerzett a Diamant 14:7 után a vendégek lelkes játékkal szereztek pontokat, majd újra a házigazdák következtek. Rák Rebeka elkapta a fonalat, és nem csak a támadások befejezésében, hanem a nyitások terén is jeleskedett, és a szett végén sem történt váratlan fordulat: két elrontott ütés pontot tett a 70 perces meccs végére  (25:16, 3-0).

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Budaörsi DSE 3-0 (25, 19, 16)

Kaposvár, 150 néző. V.: Vári, Vígh.

Diamant: Rák 15, Szívós I. 8, Szombathelyi K. 2, Horváth A. 10, Harmath 10, Jenei 1. Csere: Fáth (libero), Pintér Zs. 1, Pedranzini. Vezetőedző: Mészáros Péter.

Budaörs: Kolada 8, Gőczi 4, Rácz M. 4, Imreh 7, Farkas E. 1, Szabó K. 7 Csere: Deli-Germán (libero), Shumiczky 1, Kiss V. 1, Szoboszlai 1. Vezetőedző: Ratimorszky Károly.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 1:0, 1:2, 3:6, 7:8, 9:8, 12:10, 14:11, 15:15, 18:17, 18:22, 19:23, 22:23, 22:24, 24:24, 24:25, 26:25.

II. játszma: 3:0, 4:3, 10:3, 12:9, 14:11, 20:11, 20:15, 24:15, 24:19.

III. játszma: 2:0, 4:2, 4:3, 7:3, 9:6, 13:6, 14:7, 14:9, 16:11, 19:13, 21:13, 21:14, 23:14, 23:16, 24:16.   

Címkék: röplabda, diamant, sport