Több mint tíz éve szervezi már a kaposvári szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokságokat a Sportpálya 2004 Egyesület. Az amatőrök jól tudják már, hogy hétfőn az első, kedden a másod-, szerdán pedig a harmadosztály csapatai rúgják a bőrt.

- Az idei szezonban is négy csoportban, három nyílt, illetve egy öregfiúk bajnokságban kezdődtek meg a küzdelmek. Az első és a másodosztályban 11-11 csapat vesz részt, a harmadosztályba pedig nagy örömünkre több új csapat is csatlakozott, több baráti társaság és munkahelyi közösség gondolta úgy, hogy részt vesz a megmérettetésben - mondta Böröczi Zoltán, a Sportpálya 2004 Egyesület elnökségi tagja.

A harmadosztály tizenöt csapattal rajtolt el ebben a szezonban. Több gárdának, köztük a Guarguminak is lelkes szurkolótábora van.

- Mindig várjuk a szerdai mérkőzéseket, nagyon jó, van pár csapat, akikkel nagyon éles mérkőzéseket vívunk, nagyon szeretünk játszani - válaszolta Vida Máté Gergely, Guargumi csapatától.

Az Öreg Hölgy együttesénél a névválasztás természetesen nem véletlen, az olasz Juventus labdarúgócsapata iránti szeretetből fakad.

- A mostani meccstől, meg a többitől is győzelmet várunk, a tavalyiból kiindulva pedig a középmezőny elejére szeretnénk odaérni - tette hozzá Tóth László, az Öreg Hölgytől.

A Sportpálya 2004 Egyesület az Öregfiúk bajnokságot is sikerrel szervezi. Ezúttal 12 csapat nevezett a pontvadászatra. Az Öregfiúknál jelenleg a Pomeg ABC áll az élen, a Kaposgép Kupa 1. osztályban a Két Testvér Pizzéria vezet, a Meiszterics Kupa másodosztályban a Kapos Atlas, míg a Maker Autó Kupa harmadosztályban a Somogy Sportja az első.

Címkék: sportpálya 2004, kispályás, bajnokság