BB KUPA

Balatonbogláron a 12 éves fiúk mezőnyében Fodor Márton egy győzelemmel bekerült a legjobb nyolc közé, de onnan már nem tudott tovább lépni. Ugyanebben a versenyszámban Balogh Bálint döntőt játszott, és ezüstérmes lett. Cseresznyés Máté a 14 évesek között indult, és végig jól versenyezve a döntőben kecskeméti ellenfelét győzte le döntő szettben, így átvehette a BB KUPÁT!

Cseresznyés Máté (edző: Karap Attila) a 2014-es szezonban megkezdte a nemzetközi szereplését is. Hazánkban május végén Pécsett és a rákövetkező héten, Budapesten rendeztek a 14 éves korosztálynak nemzetközi versenyt. A pécsi versenyen Máté japán ellenféltől nagy küzdelemben, döntő szettben szenvedett vereséget. Az Ábris budapesti versenyén a sorsolás után egy ausztrál fiúval állhatott szembe és mérhette össze tudását, de két szettben az ellenfél nyert.

TENISZ ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ.

A Balatonfűzfőn megrendezett viadalon a fiú 3. korcsoportban volt érdekelt Siófok Cseresznyés Máté és Fodor Marci révén, akik a siófoki Vak-Bottyán Általános Iskolát képviselték.

A 14 döntőbe jutott csapat közül először a Kőszeg csapatát verték 2:1 arányban, majd Debrecen két legjobb korosztályos teniszezőjét sikerült ilyen arányban legyőzni.

Ez a mérkőzés nagy küzdelmet hozott, mivel Máté egyesben nyert, Marci kikapott és a továbbjutásról a páros mérkőzés döntött.

A továbbjutást döntő szettben sikerült kiharcolni a siófoki fiúknak.

A döntőbe jutásért az összeszokottabb nyíregyháziak ellen is keljutottak a mindent eldöntő páros mérkőzésig, de ekkor már nem tudtak nyerni, és így a számukra értékes bronzérmet vehették át.

Címkék: Cseresznyés, Fodor, utánpótlás, Siófok, tenisz, Balaton, sport