A két csapat eredetileg február 2-án mértre volna össze egymással az erejét, de a somogyiak az ónos eső miatt ne tudtak elutazni Szabolcsba. A találkozónak már nem maradt igazi tétje, ugyanis előzetesen mindkét együttes bebiztosította a helyét a legjobb nyolc között. Ha a Diamant mégis el tudta volna hozni a bajnoki pontokat a Bujtosi csarnokból, akkor egy helyet előreléphetett volna a tabellán.

A hazai pálya előnyét élvező Fatum-Nyírsuli magabiztosan nyerte az első szettet a betegségektől tizedelt vendégek ellen, a második játszma viszont a játékba lendülő kaposváriaké volt. Az Oláh-lányok mindössze 17 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A harmadik játékrész már nem sikerült ennyire fényesen, és a negyedik szett végén is a házigazdák örülhettek.

A Diamant nyolc győzelemmel, 23 ponttal fejezte be az alapszakaszt, és hat év szünet után került be ismét a felsőházi rájátszásba. A három győzelemig tartó negyeddöntőben a TEVA-Gödöllő lesz a mieink ellenfele, a párharc február 20-án kezdődik.

Balázs István: – A második játszma megingásától eltekintve irányítani tudtuk a mérkőzést, és biztosan nyertünk.

Oláh János: – Azt mondtam a lányoknak, ha már ennyit utaztunk, haljunk meg a pályán. Ezt nagyjából megtettük, jót küzdöttünk. Gratulálok a Nyíregyházának, és készülünk a rájátszásra.

Fatum-Nyírsuli-NRK–1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3:1 (18, -17, 12, 21)

Nyíregyháza, Bujtosi csarnok, 200 néző. V.: Jámbor T., Suba I.

Fatum-Nyírsuli-NRK: Savic 2, Sikos P. 17, Erdősné 12, Vén E. 5, Andrejkovics 15, Roma F. 10. Csere: Szabó I. (liberó). Vezetőedző: Balázs István.

Kaposvár: Ihász D. 6, Rák R. 17, Stirt 5, Szívós I 11, Pintér Zs. 13, Harmath Zs. 5. Csere: Csitári, Fáth (liberók), Szemán D., Pedranzini 1, Tobak E. Vezetőedző: Oláh János.

Ász: 8–8. Rossz nyitás: 6–10.

Címkék: szett, felsőház, rájátszás, Nyíregyháza, Diamant, sport