Egymást érték a mérkőzések a kaposvári asztalitenisz csarnokban, a sportág diákolimpiai küzdelmeinek somogyi döntőjén. A fiatalok nem csak érmekért és oklevelekért, hanem a továbbjutásért is küzdöttek az asztaloknál.

- A népszerűségét igen csak őrzi, ugyanis 73 induló van, nagyon sok helyről jöttek Vízvártól Balatonendrédig. Több versenyszám van, csapatversenyt is rendezünk, illetve az alsósok, felsősök külön indulnak - mondta Okos Balázs főrendező.

A leányok között a siófoki Mészáros Luca és a bodrogi Layton Szandra szerezte meg az első helyet, a csapatversenyt pedig a vízváriak első csapata nyerte. A fiúk mezőnyében a kaposvári Király Dominik és a siófoki Ivanics Milán biznyult a legjobbnak, csapatban pedig siófoki siker született.

- Voltam párosban, abban kikaptam, az egyéniben abban nyertem. Nem olyan erős a mezőny a szerintem, de nem szabad elbízni amgunkat, mert hamar kikaphatunk - válaszolta Király Dominik, katolikus iskola, Kaposvár.

Az országos döntőben az egyéni és a csapatverseny aranyérmesei képviselhetik majd megyénk színeit.

- Ez nagyon vegyes, mivel amatőr a mezőny, nagyon kiszámíthatatlan, hogy ki lesz jó. Pár éve voltunk a négy között is, és bízunk benne, hogy az idén is bejututnk a legjobb nyolc csapat közé - tette hozzá Okos Balázs.

A sportág továbbra is népszerű a megye minden részén, a legtehetségesebbek pedig klubjukban is bizonyíthatnak, nem csak iskolájuk színeit képviselve.

Címkék: asztali, ping, pong, tenisz, 2014, sport