A találkozó nézőcsúcsot hozott: csaknem háromszázan buzdították a lányokat a lelátón.

Egyszerű volt a képlet a mérkőzés előtt: a kaposváriaknak 3-0-ra vagy 3-1-re kellett nyerniük ahhoz, hogy életben maradjanak a nyolc közé jutásról szőtt álmaik. Ennek ellenére a rutinos játékosokkal felálló Újpest kezdte jobban a mérkőzést, és Czakó Mária vezérletével öt ponttal meglépett. A Diamant játékosai 9:14-nél ébredtek, ezután azonban már nem volt megállás. Szinte mindenki extra -teljesítménnyel rukkolt elő, és a második technikai szünet után, Pintér Zsanett ütése után már a házigazda vezetett. A folytatásban a remek mezőnymunka mellett a nyitások és a blokkok is hatásosnak bizonyultak, így Kondor Tímea sánca után már szettlabdához jutott a társaság. A végkifejletre sem kellett sokat várni, Récsei Ágnes pontjával behúzta az első játszmát a kaposvári gárda (25:21, 1-0).

Amilyen jól sikerült az első szett, olyan visszafogott volt a második a somogyiak szempontjából. Újra jobban kezdett az UTE, és a vendégek ezúttal egy pillanatra sem engedték ki a kezükből az irányítást. A kaposváriak játéka alaposan visszaesett: nagyon ritkán tudtak pontot érő támadásokat vezetni, és a sok  bosszantó hiba is nehezítette a helyzetüket. A játszma derekán már tíz pont volt a két csapat közti különbség, és a Diamant erejéből végül mindössze tizenegy pontra futotta (11:25, 1-1).

A térfélcsere után szép labdamenetekkel tarkított, szoros, izgalmas csata bontakozott ki a pályán. Az újpesti Bleicher Nóra bátran bombázta a hazaiak térfelét, és ezekben a percekben már a Diamant röplabdázói is jól küzdöttek.  Ezután jöttek csak az igazi izgalmak, és a közönség minden igényét kielégítették a látottak. Pálfy Marianna tanítványai 13:16 után, parádés labdamenetek végén, egymás után négy pontot szereztek, és Harmath Zsófia ütésével a szettlabdáig is eljutottak. 24:22-ről fordítani tudott az UTE, de a hazai lányokban ezúttal volt annyi erő, hogy újra átvegyék a vezetést. A végén két rosszul sikerült támadás pecsételte meg a lilák sorsát, a kaposvári lányok pedig egy emberként örültek annak, hogy újabb játszmával kerültek közelebb a győzelemhez (27:25, 2-1).

Bleicher Nóra pontjai vezették be a negyedik szettet, és a kaposváriak ezután csak futottak az eredmény után. A Diamant többször is felkapaszkodott két pontra, ezután azonban az UTE mindig újítani tudott. A feladó Grózer Anna szemfüles pontjai sokat segítettek a vendégcsapaton,  12:'6 után azonban újra magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a házigazda, és visszajött a meccsbe. Nem mindennapi izgalmakat hozott a szett utolsó része: egy kicsivel mindig a Diamant járt előrébb, de az UTE mindig egyenlíteni tudott. A kaposváriak végül a harmadik meccslabdát értékesítették.  Harmath Zsófia révén, és máris kezdődhetett az örömtánc. A nagyot küzdő somogyiak rászolgáltak a 3-1-es győzelemre, ezzel továbbra is esélyük van arra, hogy bekerüljenek a felsőházi rájátszásba. A feladat adott: három pontot érően kell győzni Miskolcon... (27:25, 3-1).


1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – UTE  3-1 (21, -11, 25, 25)
Kaposvár,  300 néző. V.: Mocsnik, Éva T.
Diamant: Horváth Zs.  2, Pintér Zs. 13, Récsei 13, Kondor T. 16, Szívós 8, Harmath Zs. 10. Csere: Csitári (libero), Horváth K., Duduka, Szarka V. Vezetőedző: Pálfy Marianna.
UTE: Czakó  22, Kotlárik 4, Horváth A. 3, Szűcs K. 14, Szombathelyi K. 9, Grózer A. 6. Csere: Hadnagy (libero), Ancsin K., Bleicher N. 15, Makray. Vezetőedző: Nagyné Mátrai Veronika.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 0:1, 1:4, 3:8, 5:10, 6:12, 9:14, 13:14, 15:15, 15:16, 21:16, 22:17,   23:18, 23:20, 24:20, 24:21. II. játszma: 0:2, 1:6, 3:6, 3:9, 4:11, 4:15, 5:16, 5:18, 6:19, 9:21, 10:24, 11:24. III. játszma: 2:3, 4:3, 7:6, 7:8, 8:11, 10:13, 13:16, 17:16, 17:17, 19:17, 20:18, 20:20, 22:22, 24:22, 24:25, 26:25. IV. játszma: 0:4, 1:4, 4:5, 6:8, 9:12, 10:14, 12:14, 12:16, 17:16, 18:17, 18:20, 21:20, 22:21, 23:22, 24:23, 25:24, 26:25.

Címkék: MCM, élőben, közvetítés, Diamant, röplabda, sport