A meghívott élversenyzők szeretnék hangsúlyozni, hogy a közút nem versenypálya, és fontos, hogy mindenki, aki autóba ül, vigyázzon a másikra.

Talmácsi Gábor megérkezett, és Kaposváron is sztárként köszöntötték. A korábbi közönségkedvenc sportember a gyorsasági motoros világbajnoki cím után az idén az autósportba is belekósolt, és nem bánta meg, hogy a volán mögé ült.  

- Mindenképpen szeretnék a ralisportban fejlődni, de szeretem az olyan kihívásokat, mint például ami ez a rali show lesz Kaposváron. Beszélgetünk, bemutatjuk, milyen egy versenyző élete, és hangsúlyozzuk, hogy a közút nem versenypálya, nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra és rugalmasan közlekedjünk az utakon - mondta a gyorsasági motoros világbajnok, Talmácsi Gábor.

A 31 esztendős Talmácsi 2007-ben szerzett világbajnoki címet, és ebben az évben az év férfi sportolójának választották Magyarországon.

- A legnagyobb célom sikerült, világbajnok voltam, kétszer voltam érmes, jó csapatokkal versenyezhettem. Kihagytam egy évet, és jól is jött, mert ami most következik, egy második karrier, és az a cél, hogy minden rendben legyen körülöttem - tette hozzá Talmácsi Gábor.

Talmácsi a kaposvári kötődésű Maricsek Racing Team színeiben állt rajthoz a ralibajnokság versenyein.

- Gábor kimondottan különleges helyzet. Mentálisan és fizikálisan is ott van. Színes egyéniség, dolgozni is jó vele, 110 százalékon koncentrál, ami itt nagyon fontos. Nagyon nagy munka áll mögöttünk, januárban döntöttük el, hogy csinálunk egy ralis projektet - mondta a Maricsek Racing Team csapatvezetője, Maricsek Miklós.

Talmácsi Gáborral szeptember 14-én, pénteken is találkozhatnak a kaposváriak: ő lesz az egyik sztárvendége a rali show-nak a Corso Bevásárlóközpontban - hangzott el a keddi tájékoztatón.  

- Ebből adódóan, hogy háromgyerekes apa vagyok és sportember, és 17 éve űzöm a ralit, a technikai sportok legszebb részét, nagyon fontos, hogy show-t csináljunk, emellett nyissunk a gyerekek, a családok és a biztonság felé - tette hozzá Maricsek Miklós.

A program már délben elkezdődik, és kiderül, milyen egy szervízpark, és az érdeklődők közelről is megnézhetik majd a versenyautókat. Az esti, több órás show idején feldübörögnek a motorok, Talmácsi Gábor pedig világbajnoki motorjával tart bemutatót.

Címkék: rali show, Talmácsi Gábor, motorosok, Corso, Kaposvár, sport