Még az sem kizárt, hogy az első bajnoki mérkőzésen az Oláh-Waltner csatárduó rohamozza az ellenfél kapuját.

Az ismerkedés jegyében telt a felkészülés első napja a Kaposvári Rákóczinál. A visszatért vezetőedző, Prukner László köszöntötte a játékosokat és röviden vázolta számukra az elképzeléseit.

A felkészülési programban hat előkészületi mérkőzés és egy rövid edzőtáborozás is szerepel.

- Szeretném a csapatot jobban megismerni, ezért szükségem lesz néhány olyan napra, amikor csak mi vagyunk összezárva és akkor talán gyorsabban megy ez az egész folyamat, mert a fiatalok kivételével, akik ugye még akkor kerültek fel az első csapathoz, amikor még itthon voltam, azért nagyon sok olyan új játékos van, akikről csak, mint ellenfél edzője tudok információkat, úgyhogy ezzel fognak telni az első napok - mondta a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője, Prukner László.

A délelőtti megbészélést követően délután már edzés várt a csapatra, amely akár már ezen a héten elutazhat edzőtáborozni.  

- Ismerve a mestert egy elég kemény alapozásunk lesz, rengeteg futással, sok taktikai dologgal és bízom benne, hogy nagyon sikeres szezon áll előttünk - mondta a Kaposvári Rákóczi FC csapatkapitánya, Bank István.

Az előző szezonban 10. helyen végzett együttes keretéből Bebeto, Addo, Alexeev, Mustapha és Hegedűs, valamint a már távozott Gujics kivételével mindenki megjelent a felkészülés első napján. Emellett több régi ismerős is edzésre jelentkezett.

- Aki kölcsönjátékosként szerepelt eddig - például az Oláh Lóri vagy a Vadas Zalán -, azok itt vannak. Nincs itt a Sergei, aki Izraelbe volt kölcsönadva, de szó volt róla, hogy érkezik, tehát kellett volna érkezzen, de még nem érkezett. És van egy játékos a Waltner Róbert, aki kaposvári nevelés és hosszú éveken keresztül volt távol, aki jelenleg itt edz a csapattal és megbeszéljük a jövőt vele - mondta a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezető elnöke, Illés János.

- Örömmel jönnék vissza, majd meglátjuk, hogy a jövőben sikerül-e megállapodnunk, de pont most beszéltem a Lacival is. Nekem nagyon szimpatikus volt, amiket mondott nekem - mondta Waltner Róbert.

- Nem úgy sikerült ugye ez a kitérőm, ahogy én elterveztem. Sajnálom, ez van. A terveim: szeretnék itt maradni Kaposváron, egyéves szerződésem van még, remélem, hogy sikeres évet tudok majd megint produkálni - mondta a Kaposvári Rákóczi FC focistája, Oláh Lóránt.

Támadókból tehát nem volt hiány a felkészülés első napján, remélhetőleg ez a július utolsó hétvégéjén kezdődő bajnoki nyitányon sem lesz másképp.

Címkék: Kaposvári Rákóczi FC, felkészülés, Oláh Lóránt, Prukner László, mérkőzés, sport