A Siófok legutóbbi 4 bajnoki mérkőzésén a győztes csapat rendre 4 gólt lőtt, igaz, az újonc 2 forduló óta nyeretlen, a ZTE-től és a Haladástól is - a fentieknek megfelelően - egy sima négyest kapott a Balaton-parti brigád.

A javítás a Lombard ellen sem sikerült, a Pápa - Maric második félidő elején esett góljával - legyőzte Sowunmiékat. A Lombard a találkozó során végig többet tett a győzelemért, több helyzetet alakított ki, többet birtokolta a labdát, és javarészt irányítani tudta a mérkőzést.

Az 1-0-s vendégsiker azt jelenti, hogy a siófokiak vesztes szériája mellett a Lombard győzelmi sorozata is folytatódik: Véber György csapata immár 3 bajnoki óta nem szenvedett vereséget.

- Le a kalappal a srácok előtt - kezdte a győztes csapat edzője, Véber György. - Ha a realitás talaján maradunk, akkor végig a mi akaratunk érvényesült, a kérdés csak az volt, hogy meg tudjuk-e lőni a győztes gólt, vagy null null marad a vége. Kétség sem férhetett a győzelmünkhöz. Azt gondolom, hogy az egy nullás győzelem is lehet magabiztos siker. Ez az volt.

Horváth Károly, a Balaton-partiak szakvezetője a vereség ellenére látott pozitív jeleket.

- A találkozó folyamán érezni lehetett, hogy amelyik csapat elsőként gólt szerez, az a 3 pontot is begyűjtheti - így Horváth. - A játékosokkal most sem vagyok elégedett, de már látszanak a javulás jelei. Örömteli, hogy volt a csapatnak tartása, és a kapott gól után sem adtuk fel, de néhány játékos nagyon dekoncentrált volt, amely az önbizalom hiányának tudható be. A képességeinkkel tisztában vagyunk, ezért nincs pánikhangulat Siófokon.

Forrás: nb1.hu

Címkék: Lombard, Pápa, NBI, Siófok, labdarúgás, sport