Halász Márta visszatért. A korábbi válogatott kaposvári röplabdázót a BITT évadzáróján mutatták be ismét a klub vezetőedzőjeként. A szakember 2002 nyara és 2004 ősze között már irányította a szakmai munkát, és most újra megkapja a lehetőséget. Halász Márta a KaposPontnak elmondta: nagy kihívás számára a felkérés. A csapat rendkívül fiatal, ez bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból nem. A fiatalság mindig egy kicsit a tapasztalatlansággal jár együtt. A lányokban sok az ambíció, és meg is akarják mutatni, mi van bennük. Kissé izgulok, de mindenképpen nagyon várom. Halász Márta 39-szer lépett pályára a válogatottban, a Vasas és a BSE mellett Svájcban is röplabdázott. Hazatérése után lett újra a kaposváriak játékosa, aztán játékos-edzőként és edzőként is segítette a klubot.

A szakember szerint Magyarországon nem jó irányba tart a röplabda. A világ elment, teljesen mást játszunk, mint régen, és ha nem teszünk valamit, elveszik a magyar röplabda. Nekem az a célom, hogy ebbe besegítsek, és remélem, az egész röplabdás társadalom összefog ezért -tette hozzá. Az edzőnő irányításával korábban már nagyszerű eredményt ért el a fiatal kaposvári együttes. A lányok 2004-ben a bajnoki címig meneteltek, de a magasabb osztályú szereplést akkor anyagi és szakmai okok miatt nem vállalták. A cél az extraligába való feljutás, és ez nem is elvárhatatlan. De ez nem lesz kötelező. Inkább beszéljünk erről december 31-én - mondta el az edzőnő. A lányok július végén állnak munkába, és a tervek szerint ezúttal sikerül együtt tartani a társaságot. Két fiatal jelentette be, hogy abbahagyja, viszont a hírek szerint négy rutinosabb röplabdázó csatlakozhat a társasághoz. A pontvadászat szeptember második felében kezdődik majd.

Címkék: sport