2023. szeptember 27-október 1 között rendezték meg budapesti Hungexpon a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogram kiállítást. Erre a neves eseményre kapott meghívást a Katica Tanya is, mely igazán megtisztelő, hiszen a felkérést közvetlenül a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványtól kapta, melynek kuratóriumi elnöke és egyben az esemény fővédnöke, Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke. 

Összesen 38 ezer négyzetméteres területével a Planet Budapest az egyik legnagyobb fenntarthatósági kiállítás Európában. A fenntarthatóság napjaink egyik, ha nem a legfontosabb témaköre, ezt járta körbe a kiállítás, ahol közel 140 magyar cég között vett részt a katica Tanya is. 

"Az öt napos rendezvény során örömteli volt látni, hogy a standunk mellett elsétálók többsége felismerte a Katica Tanyát, ismert bennünket és a fenntarthatóság iránti elköteleződésünket is. Számos gyerekcsoport érkezett, akik mosolyogva szaladtak hozzánk, hogy már jártak nálunk és mennyire jól érezték magukat, milyen sokat tanultak a környezetükről ismeretterjesztő foglalkozásainkon" - mondta a tulajdonos Handó Eszter.

Címkék: Patca, fenntartható, Katica Tanya, Zselic, élmény, fejleszt, kiállítás, család, reklám