null

Ebben üldögélve ugyanis gyönyörködhetsz a fákban és a virágokban, miközben élvezed a jó időt és a melengető napsugarakat. Ebből az élményből pedig semmiképpen sem szabad kihagyni a gyerkőcödet. Érdemes tehát neki is vásárolnod egy három fokozatba állítható, gyönyörű mintával ellátott gyermek nyugágyat a Csingiling Gyermekbútor kínálatából!

Az üléshuzata tartós, erős és hosszú élettartamú poliészterből készül, amelyet szintetikus anyag lévén rendkívül könnyű tisztítani, és ellenáll a legtöbb felszívódó folttal szemben. Így nem jelent majd gondot, ha a lurkód ebbe törli majd a csokis kezét, vagy leborítja mondjuk gyümölcslével. Csak szét kell szedned a nyugágy szerkezetét, ami cseppet sem bonyolult, illetve eltávolítani és kismosni a huzatot.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az anyagának köszönhetően egy könnyű termékről van szó, így a hordozhatósága és a tárolása sem jelent majd problémát. Tavasszal és nyáron kint lehet mondjuk a verandán, vagy elvihetitek magatokkal a strandra, a hidegebb időszakban pedig helyezd el a gyerekszobában, ahol ugyanilyen örömet fog majd okozni.

Mire ügyelj a választás során?

Az ideális nyugágy kiválasztása során a kényelem egy rendkívül fontos tényező. A fentebb is említett webáruház nyugágyai 96x45 cm-es mérettel rendelkeznek, ami maximum 4-5 éves korig lehet ideális. Ha gyermeked ennél idősebb, akkor neki már nagyobb bútorra lesz szüksége.

Emellett fontos még, hogy esztétikus hatása is legyen, és harmonizáljon más bútorokkal. Ennek eléréséhez jó megoldás lehet, ha a semleges színekre koncentrálsz, amelyek könnyen kombinálhatók más felszerelésekkel, illetve modern és klasszikus terekbe egyaránt alkalmasak. 

Milyen egyéb gyerek kerti bútort érdemes még vásárolni?

Bár a lurkód a legtöbb esetben valószínűleg csak futkos a kertben, de ha vásárolsz például neki egy csodaszép műanyag asztal- és székszettet, akkor kiváló helyet teremthetsz számára ahhoz, hogy egy kicsit leüljön rajzolni, társasozni vagy bármilyen egyéb játékot is szeret játszani. Ha viszont valami tartósabbra vágysz, akkor javasoljuk, hogy szerezz be egy fából készült piknikszettet.

De egyébként ugyanilyen jól alkalmazható erre a célra a homokozó is, amelyből manapság már árnyékoló tetővel ellátott változat is létezik. Így nem kell attól tartani, hogy a lurkód leég majd a napon.

Ha nagyon aktív a gyermeked

Abban az esetben, ha igazán aktív és kíváncsi a gyermeked, akkor jól jöhet a kertben még egy játszóház, egy hinta vagy egy csúszda is, amelyeken levezetheti a felesleges energiáit, és mire este bemegy a lakásba, szabályosan beledől majd az ágyba.

Reméljük, hogy fentebb leírtak hasznosnak bizonyulnak majd a számodra, és sikerül olyan gyermek kerti bútorokat vásárolni, amelyek igazi ékeivé válnak majd az udvarnak.

Címkék: nyugágy, reklám