Mindezek mellett a tisztítóba is ritkábban kell mennünk, hiszen a háztartási gépben külön programok állnak rendelkezésünkre a különféle ruhaszövetekhez. Használható ruhák, paplanok, párnák, babaágyneműk, házi kedvenceink holmijai, valamint gyermekjátékok fertőtlenítésére is, közel 99,99%-os hatékonysággal. Az alábbiakban szó lesz még a Samsung AirDresser innovatív termékéről is, amely jóval több mint csupán egy háztartási készülék.

A szárítógép jelentősége

Nagy esőzések után hazaérve betehetjük a nedves ruhákat a Samsung különleges „gőzszekrényébe”, amelyek így melegek és frissek lesznek, amikor legközelebb újra felvesszük őket. Ez azt jelenti, hogy véget ér a penészes kabátok vagy futó- és kerékpárruházat korszaka, amelyeknek egyébként nem mindig van elég idejük megszáradni. A ruhák szagtalanítása mellett a szárítógép lehetőséget biztosít a tárgyak illatosítására is.

A JetSteam technológiának köszönhetően a szárítógép (vagy leginkább szárítószekrény) a forró gőz és a speciális ruhaakasztók segítségével semlegesíti a kellemetlen szagokat, és eltávolítja a gyűrődéseket, miközben – ahogy korábban jeleztük – majd’ 100%-os fertőtlenítést eredményez, így tökéletes módja ruháink felfrissítésének.

Tény, hogy a Samsung DF60R8600CG/LE AirDresser típusa igen költséges, közel 500 ezer forintért kapható a közkedvelt hazai webshopokban, viszont hosszabb távon remek befektetést jelent, főleg, ha gyakran mosunk, és nagy a család.

null

Fókuszban a friss és illatos ruhák

Egyszerűen szárítsuk meg ruháinkat alacsony hőmérsékleten a HeatPump Drying funkció segítségével. A szárítógép igénybevételével egyenletesen távolíthatók el a gyűrődések a ruhák teljes felületén. Mindezek mellett nincs többé probléma a poros anyag miatt, mert a strapabíró Jet Air és az Air Hangers rendszerrel a legmakacsabb por és szagrészecskéket is könnyen kifújja a berendezés.

A szárítógép 13 különböző tisztítási ciklussal rendelkezik:

- 4 általános ciklus: Normál, finom, gyors, fertőtlenítő

- 3 szárítási ciklus: Érzékelő szárítás, Időzített szárítás, Szobaápolás

- 9 speciális ciklus: Öltöny, Iskolai viselet, Téli kabát, Gyapjú/kötött, Kültéri, Pehelykabát, Szőrme/bőr, Nagy teherbírású, Öntisztító

A ciklusok kiválasztása és aktiválása az érintőképernyő előlapján vagy a SmartThings alkalmazáson keresztül történhet.

Az okos szárítógép

Gardróbunk gondozása okosabbá vált a SmartThings applikációnak köszönhetően. A legjobb fertőtlenítési ciklusok ajánlásától kezdve a ruhadarabok szakszerű tárolásáig hasznos segítséget biztosít, mindezt könnyedén, az okostelefonunkról vezérelve.

Az AirDresser szárítógép regisztrálásának megkezdéséhez nyissuk meg a telefonon a SmartThings alkalmazást.

Érintsük meg és tartsuk lenyomva az AirDresser „Smart Control” gombját, amíg a fény el nem kezd villogni. A kijelzőn az „AP mode ON” felirat látható. Amikor telefonkészülékünk fogadja a jelet, a SmartThingsben egy felugró üzenet jelenik meg.

Amikor az ajtó nyitva van, az AirDresser páramentesítővé válik, annak érdekében, hogy tökéletesen eltüntesse a nedvességet a levegőből.

Az egyedi SelfClean technológia

A hő, a levegő és a gőz megszünteti a szagokat, ezzel eredményes teljesítményt biztosít. Hogy még könnyebbé tegye a mindennapjainkat, a szárítógép 40 ciklus után emlékeztet, amikor erre szükség van.

Döntés előtt

A népszerű márka általában kiváló minőségű, hosszú élettartamú háztartási gépeket gyárt. Mint mostanság sok csatlakoztatott termékhez, egyszerűbb, ha a lehető legtöbb berendezést egyetlen alkalmazásban használjuk, hogy minden a lehető legegyszerűbb legyen. Vásárlás előtt alaposan mélyedjünk el a sokoldalú hazai választékban, és mindig olyan szárítógépet szerezzünk be, amelyre leginkább hosszabb távon lesz szükségünk A kiválasztási folyamatban segíthetnek a termékleírások, és döntő szempont lehet az ár is.

Címkék: szárítógép, emag, reklám