Mint már arról beszámoltunk, a tárgyalások során az MSZP átadta a kaposvári választókerületet az Együtt-PM-nek. A párt társelnöke, Szigetvári Viktor, amikor nemrégiben Kaposváron járt, mindössze annyit árult el: megvan a jelöltjük, „ez az ember nem a Holdról jön, a közélet ismert szereplője, akit nem a nulláról kell felépíteni”.

Információink szerint az MSZP, az Együtt-PM és a DK megállapodása az lett volna, hogy utóbbi párt megkapja a marcali választókerületet, majd „elcseréli” azt az Együtt-PM-mel a kaposvárira. Vagyis ez utóbbiban a DK jelöltje, dr. Kolber István indulhatott volna, míg a somogyi 3-mas, marcali központú választókerületben az Együtt-PM tagja, Perjés Gábor képviselhette volna az ellenzéki pártokat. Őt egyébként a nyár végén már be is mutatták egy sajtótájékoztatón. Ezt a megállapodást mindhárom párt vezetője, vagyis Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is jóváhagyta. Azonban múlt héten az MSZP nem tudott dűlőre jutni Gyurcsánnyal, és eredménytelenül zárultak a tárgyalások. Ezzel pedig borult az eddigi forgatókönyv.

- Az együtt részéről megvolt a kompromisszum készség, azért tett  javaslatot a választókerületek felcserélésére, hogy az ellenzéki tárgyalásokat elősegítse. Ugyanis matematikailag is szükség lenne a DK-ra - mondta a KaposPontnak az Együtt 2014-PM kaposvári választókerületi elnöke, Pintér Lóránd. Hozzátette: mindent megtettek annak érdekében, hogy a DK része legyen az ellenzéki összefogásnak. Innentől kezdve a jelöltállítás más módon fog történni. Kérdésünkre továbbra sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a hármas összefogás végül létrejöhet.

Megkeresésünkre Kolber István mindössze annyit mondott: egyelőre nem kívánja kommentálni a tárgyalásokat.

Szigetvári Viktor az ATV reggeli műsorában kifejtette: „attól kezdve, hogy külön listán indultunk, nekünk egy felelősségünk volt: nyitottan hagytunk bizonyos választókerületeket, ahol a DK el tudott volna indulni. Legyen az bár Kaposvár, legyen az bár a XII. kerület, és legyen bár olyan választókerület, ahol akár mandátumszerzési esélye is lett volna az MSZP-nek, a DK-nak és az Együttnek együtt. Hangsúlyozom: felelős tárgyalás történt, ebben Mesterházy Attila velünk is, és a DK-val is korrektül tárgyalt, szerintem egy ponton úgy rántotta el a kormányt a DK vezetője, Gyurcsány Ferenc - akit én egyébként tisztelek -, hogy szerintem egy pillanattal később kellett volna elrántani a kormányt, mert lett volna ott megállapodás.”

Címkék: kolber, pintér, gyurcsány, együtt, politika