Homeless

Intézkedések a rendkívüli hidegre való tekintettel

A rendkívüli hidegre való tekintettel a kormány az alábbi intézkedéseket hozta.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 5 millió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve, hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva.

A kormány felhívja az önkormányzatok és a közintézmények illetékes vezetőit, hogy nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket, és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak.

A kormány felhívja az állami tulajdonú erdőgazdaságokat, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók térítésmentesen tűzifát gyűjthessenek.

A kormány felkéri a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegyék lehetővé – az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint – egy-egy váróterem nappali nyitvatartását a hajléktalan emberek számára.

A Honvédelmi Minisztérium napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak.

A kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. A tragédiák megelőzésében mindenkinek megvan a maga szerepe, minden aprónak tűnő segítség óriási jelentőségű.

Aki olyan személyről tud, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz. Az ilyen esetekben a segítség megfelelő formájáról a helyhatóságok kompetensek dönteni. Segítséget kérhetnek továbbá az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen.

- Nem csak kampányszerűen kell a rászorulókkal foglalkozni - véli Gulyás János, a kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalangondozási Központ vezetője. A nyári melegben több a haláleset, mint a téli hidegben, ennek ellenére folyamatos a gondozás a hideg időszakban is.

A nappali melegedőkben nőket is folyamatosan fogadnak. Napi háromszor indul teajárat, a szociális munkások, már reggel 6-kor az utcákat járják.

A központ munkatársai pontosan tudják, ki az a 15-20 ember, aki nem megy be a melegedőbe, vagy a szállóba. Ezért őket minden nap felkeresik, hogy segítséget nyújtsanak számukra.

Dr. Kéki Zoltán kaposvári címzetes főjegyző a KaposPont-nak elmondta: A város közösségi intézményei nyitva állnak a melegedni vágyók előtt, ahogyan  a hősériadó alatt lehetett enyhülést keresni ezeken a helyeken, úgy a nagy hidegben is lehet átmelegedni.

A MÁV Zrt. az alábbi közlemény adta ki a várótermek megnyitásával kapcsolatban:

Enyhülésig folyamatosan nyitva lesznek a pályaudvarok

A tegnap délután kiadott utasítás - mely szerint a rendkívüli időjárásra tekintettel valamennyi pályaudvar várótermét nyitva kell tartani - visszavonásig, vagyis a rendkívüli hideg végéig érvényben marad.

Ezen kívül az intézkedés módjáról az alábbi választ adjuk:

A várótermek nyitva tartásáról szóló rendelkezést a területileg illetékes forgalmi csomópontok megkapták, amelyet a területükön lévő állomásfőnökségeknek megküldtek. Az intézkedésről már január 28-án este közleményben tájékoztattuk a médiát. Ezen kívül a fent olvasható közleményt adtuk ki a mai napon.

A fentieknek megfelelően Somogy megyében és a régióban a vasútállomásokon lévő várótermeket folyamatosan nyitva tartják. Így Kaposváron a pályaudvar váróterme is folyamatos nyitva tartással áll az utasok és a rászorulók rendelkezésére.

Címkék: fagyás, intézkedés, közlemény, hideg, politika