A szociális ágazatban dolgozókkal telt meg ma délután a kaposvári városháza díszterme. Az ünnepséget a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei nyitották meg. A résztvevőket pedig Szita Károly polgármester üdvözölte és köszönte meg nekik áldozatos munkájukat.

"Önök, akik itt vannak, minden tiszteletet megérdemelnek. Ma ebben a teremben azok a kollégáink ülnek, akik fenntartótól teljesen függetlenül az emberekért vállaltak szolgálatot. Azért teszik minden nap a munkájukat, dolgozzanak bármennyik intézményünkben, hogy másokat segítsenek." - mondta el a polgármester.

szociális munka napja

A mai rendezvényen 14-en kaptak elismerő oklevelet, köztük ápolók, konyhai dolgozok és intézményvezetők.

"2018 óta dolgozom a Liget Otthonban, mint szakmai vezető. Ez az év elég nehéz volt ismét, úgy mint a tavalyi. Sok volt a bizonytalanság, a félelem, de azt gondlom, hogy együtt, az egész csapat nagyon jól viseli, mind a dolgozók, mind a hozzátartozók, mind a lakók és ez csak így együtt sikerülhetett." - árulta el Lelovicsné Tóth Éva, szakmai vezető.

A részvevők azt mondták: mindennapi munkájukat nagyban befolyásolja a koronavírus-járvány.

szociális munka napja

"Mit hozott ez az év? Rengeteg nehézséget, rengeteg feszültséget. Idősek körében elszigeteltséget, családi kapcsolatokban egy kicsit lazulást. A nyári időszak nagyon jó volt, hogy látogathatók voltak az intézetek, reméljük még ez így marad, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lakóink teljes körű védelmet élvezzenek az intézetben." - tette hozzá Papp Renáta Tímea, a Pannon Mentő Idősek Otthonának vezetője.

Szociális Munka Napja alkalmából, a szociális területen végzett kiváló munkája elismeréseként dicséretben részesül:

Baranyai Ágnes, a Kaposvári Szociális Központ házi segítségnyújtásban feladatot ellátó gondozója.

Besenyei Erika, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének foglalkoztatás vezetője.

Csoboz Judit Csilla, ápolónő a Pannon Mentő Idősek Otthona főnővér helyettese.

Fábri Andrea, Kaposvári Családsegítő és Gyermekjóléti Központ járási csoport esetmenedzsere

Hummel Andrea, a Pannon Mentő Idősek Otthona részlegvezető ápolója.

Kozák Attiláné, a Csertán Márton Otthon takarítója.

Lázár Attiláné a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete, Napsugár Szociális Szolgáltató Központjának intézményvezetője.

Lelovicsné Tóth Éva, a Liget Időskorúak Otthona szakmai vezetője

Nagy Viktória a Pannon Mentő Idősek Otthona szociális gondozó és ápolója.

Plántek Zoltánné, a Kaposvári Szociális Központ Liget Időskorúak Otthona gondozója

Rónai Józsefné, Csertán Márton Otthon konyhai dolgozója.

Somogyvári Ildikó Kaposvári Szociális Központ Petőfi utcai idősek klubjának gondozója.

Tóth Szilvia a Csertán Márton Otthon szociális gondozó és ápoló munkatársa.

Zeqo Anett, a Kaposvári Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Szolgáltató Csoport családsegítője. 

Külön köszöntjük:

Bilkei Anitát, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Irodájának dolgozóját, aki 2020-ban Pro Caritate díjat kapott.

Kígyósiné Péter Tímeát, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Irodájának munkatársát, az idei évben Szociális Munkáért Díjat vehet át.

Puskáné Bősz Máriát, a Kaposvári Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársát, aki Pro Caritate díjat vehet át.

Siposné Varga Andreát, a tavalyi évben kapott Szociális Munkáért díjáért.

Címkék: szociális dolgozók, köszöntés, városháza, olvasóink kérdezték, Kaposvár