null

Játékos közösségi programokkal színesített piknikre és a helyi komlótermesztés bemutatójára várt minden érdeklődőt Kastélyosdombóra az Ökumenikus Segélyszervezet június 10-én, a térségi központjának is helyet adó Erdődy-kastélyparkba.
 
A HEINEKEN Hungária által támogatott „Komlótúra Kastélyosdombón” elnevezésű esemény keretében kerékpáros csoportok érkeztek Barcsról, Szigetvárról és Sellyéről, de a környező településekről is jöttek érdeklődő családok, akik változatos programokon vehettek részt a nap folyamán. Volt kézműveskedés komlóból, kvíz és ügyességi játékok, vetélkedő, kalandpark. A piknik idén is gasztronómiai élménnyel vált teljessé: az érdeklődők bepillantást nyerhettek az Erdődy sörfőzde titkaiba, kóstolón vehettek részt a Kastélyosdombói Sajtműhelyben, valamint helyi alapanyagokból frissen készülő bográcsos étellel is megvendégelték őket a szervezők.
 
A túrázók köszöntését követően egy 1353-as adományvonalat megformáló élőkép kirakásába kapcsolódhatott be minden résztvevő, ezzel közösen hívva fel a figyelmet a Segélyszervezet családokat segítő munkájára, illetve a helyszínen kihelyezett perselyekbe dobott adománnyal is lehetőség volt a kastélyosdombói térségfejlesztő program támogatására.
 
A mai program résztvevői megkóstolhatták a helyi komló felhasználásával készülő Soproni 1895 prémium láger sört, a birtokgazda vezetésével pedig betekinthettek a helyi komlótermesztésbe és megtudhatták, hogyan jut el a komló az ültetvénytől egészen a korsóig. A rendezvény során az is kiderült, hogy hogyan újul meg világszínvonalon Kastélyosdombó központja.
 
Varga-Nagy Eszter, a HEINEKEN Hungária vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője a rendezvényen elmondta: „Immár ötödik éve vagyunk részesei a kastélyosdombói értékteremtésnek, ahol a komló termesztésen keresztül mutatjuk meg, milyen szerteágazó módon lehet fejleszteni a hazai mezőgazdaságot, a helyi közösségeket. Nemcsak egy elfeledett szaktudást szeretnénk élteben tartani, a hagyományok előtt is szeretnénk tisztelegni, egyúttal hosszútávon lehetőséget biztosítani a régióban élő közösségeknek. Büszkék vagyunk arra, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel és az Agrárminisztériummal közösen a helyi értékeket támogatjuk.”
 
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója hangsúlyozta: „Az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói modellprogramja egy családok átmeneti otthonával indult, s egy évtized alatt olyan átfogó térségfejlesztési programmá vált, melynek hatásai, tanulságai nem állnak meg a falu határánál. Ennek a programnak szerves része immár az a komlóültevény, ahol a Heineken támogatásával élesztünk újra egy évtizedekig eltűnt mezőgazdasági kultúrát, miközben ezzel is munkalehetőséget adunk, és a bevételekkel hozzájárulunk a helyi esélyteremtő programhoz. A mai Komlótúrának elnevezett jótékonysági esemény keretében ebbe az esélyteremtő programba adunk betekintést a térségből érkezőknek, és azt reméljük sokan a kerékpárosok közül nem csak hírvivőink, de rendszeres vendégeink lesznek.”  
 
Mint ismeretes, a komlótermesztésnek nagy hagyománya van Magyarországon, amely az elmúlt évtizedekben visszaszorult. Ezt a hagyományt kívánta újjáéleszteni a HEINEKEN Hungária és az Ökumenikus Segélyszervezet öt éve indult közös programja, mely a kezdetektől fogva az Agrárminisztérium támogató összefogásával zajlik, emellett munkahelyek teremtésével hozzájárul a termesztésben részt vevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez. 

Címkék: komlótermesztés, kastélyosdombó, jótékonyság, kis szines