- Azon dolgozunk, hogy a szankciók okozta energiaválság közepette is nyitva tudjuk tartani uszodáinkat! Erről tárgyaltunk tegnap, a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésén - írta közösségi oldalán Kaposvár polgármestere.

A Magyar Úszó Szövetség honlapján megjelent összefoglaló szerint Kaposvár polgármestere az elnökség tagjaként, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként rövid összefoglalót adott arról, milyen húsbavágó dilemmákkal néznek szembe a települések, ugyanakkor hangsúlyozta, az önkormányzatok többsége elkötelezett amellett, hogy a létesítményeket a lehető legtovább nyitvatartsák.

A polgármester a Facebook oldalán arról is beszámolt, hogy az Úszó Nemzet programban 1862 gyermek tanul meg úszni a megyeszékhelyen. Mivel az országban Kaposváron van a legtöbb növendék, az uszoda tanmedencéjén kívül is lehetőséget kellett találniuk újabb, a legkisebbek számára is biztonságos vízfelület megteremtésére.

null

A szakemberek épp ezért egy kreatív megoldással álltak elő: a 25 méteres medencének az egyik sávjában a vízmélységet műanyag elemekkel csökkentették, hogy az óvodás és kisiskolás gyermekek biztonságosan el tudják sajátítani az úszás alapjait.

Címkék: magyar úszó szövetség, uszoda, szita károly, kis szines