godolloi_vackor_takacs_gabor.jpg

Negyedik alkalommal rendezte meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt, melyben olyan fák vetélkednek minden évben, melyek különös erővel bírnak: képesek egy-egy közösség, család vagy egy egész település figyelmét megnyerni. A versenybe minden tavasszal lehet nevezni, és bárki jelölheti a számára kedves fát egy történet kíséretében. A nevezésekből 12-őt juttat a döntőbe a szakmai zsűri, az Év Fáját pedig ezek közül a közönség választja ki az ősz folyamán.

A verseny döntőseit november 29-én ünnepelték meg a fákat nevező szervezetek, családok és települések. Az Ökotárs Alapítvány több díjat is átadott és a verseny összes döntőse kapott valamilyen meglepetést.

Idén 41 fa vett részt a versenyben, melyből 12 lett döntős, a fákra összesen 18 661 szavazat érkezett. Az Év Fája fődíját 4059 szavazattal a “Mesebeli vén vackorfa, avagy a gödöllői magányos óriás története” címmel nevezett fa nyerte, mely a gödöllői Szent István Egyetem Botanikus kertjében áll. Hős Fa kitüntetést kapott a “Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája Solymáron”.Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a "Teleki 300 éves berkenyefa" kapta.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt és egy állapotfelmérő vizsgálatot kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa 30 ezer Forint értékű támogatást kapott.

A hazai vetélkedő első helyezettje szokás szerint részt vesz a 2014-ben megrendezendő Európai Év Fája versenyen is, melyen kétszer egymás után is magyar fa nyerte a fődíjat.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

Mesebeli vén vackor (vadkörte) - Gödöllő
A basafa (kocsányos tölgy) - Nagykőrös
Fehér nyárfa Nyíregyházáról
Gyümölcsoltó Boldogasszony 303 éves Árpával érő körtefája Solymáron
Zalaegerszegi szelídgesztenye
Frakk fája (ostorfa)- Vecsés
Keleti Platánfa a Szamos mellett - Tunyogmatolcs
Ősöreg tabáni eperfa - Budapest
Tapsonyi öreg szilfa
A mi hársunk (kislevelű hárs) - Gyönk
Az abaújvári két hársfa
A 300 éves berkenyefa Telekiben

Nézze meg a róluk készült galériát:

 


Év fája döntősökÉv fája döntősökÉv fája döntősökÉv fája döntősökÉv fája döntősökÉv fája döntősökÉv fája döntősök
Év fája döntősök
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Döntőseinkről bővebben:

 

Tapsonyi öreg szilfa

tapsonyi öreg szilfa

Tapsony község Somogy megyében a Marcali-hát déli lankáin helyezkedik el. A település elnevezése feltehetőleg a honfoglalás korából ered, itt volt Taksony vezér nyári szálláshelye. Tapsonyról I. Károly uralkodása idején hallottunk először, 1331-ben a király Széchényi Tamás nádornak adományozta. Több tulajdonost követően 1500-ban Bakócz Tamás esztergomi érsek vásárolta meg és végrendeletileg 1521-ben az esztergomi káptalanra hagyta. 1715-től Nádasdy Tamás bérelte. 1715-től 1735-ig Tapsony megyeszékhely, itt tartották a vármegye közgyűléseit. Ez az időszak volt Tapsony fénykora, ekkor épült a faluban a templom, a plébánia, a vármegyeháza, vármegyei börtön, magtár, gazdatiszti lak. Ez a fa túlélte az országban sok szilfát elpusztító szilfavészt, dacolt viharral, széllel, szárazsággal. Talán szerencséje volt, magja jó helyen eresztett gyökeret, vagy gondos gazda jó helyre ültette, pásztorok dédelgették, állatok békén hagyták. Hűs árnyat adó lombjával hálálja meg a gondoskodást. Látványa lenyűgöz mindenkit, erőt sugároz. Eötvös Károly a „Magyarok fája”-ként emlegette. „Utazás a Balaton körül” című, 1905-ben íródott művében.

Nézze meg a fáról készült régebbi videónkat:

 

A 300 éves berkenyefa Telekiben

A somogy megyei Teleki határában, a szőlőhegy közepén van egy fa, amelyik már több évszázada árnyat ad a pihenni vágyónak, találkozó helyet a társaságra vágyónak, magányt az elmélkedőnek, és hűs teret a gyerekek önfeledt játékának. Körülbelül 300 éve ültették azt a házi berkenyefát, ami sok ember emlékezetébe bevésődött már.

Címkék: döntős, fája, év, szavazás, somogy, kis szines