Az előrejelzetteknek megfelelően nyugati, délnyugati irányból megérkezett az enyhe és kissé nedvesebb levegő első hulláma Somogy megyébe. A ma reggeli hőmérsékletek már kifejezetten enyhék voltak a pár nappal ezelőttiekhez képest. A sok felhő miatt a nappali órák hőmérséklete egyelőre csak kissé emelkedik. Vasárnap az időnként megnövekvő felhőzetből csak néhol lehet kisebb eső, futó zápor.

A keleti országrészben azonban nem ilyen derűsek a kilátások, vasárnapra virradóra megint megdőlt az országos napi hidegrekord: Nyírlugoson mínusz 7,1 fokot mértek - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t.

A következő napokban is ez a nyugati, délnyugati áramlás fogja meghatározni időjárásunkat. Hol szárazabb, hol kissé nedvesebb, de enyhe levegő éri el majd több hullámban megyénket.
Hétfőn több, kedden kevesebb lesz a napsütés, időnként kisebb eső is előfordulhat, de jelentős csapadék nem valószínű. Azokon a napokon melyeken a napsütés lesz túlsúlyban, a délutáni órák hőmérséklete a 20 fokot is elérheti majd.

Továbbra is kettősség jellemzi Európa időjárását. A nyugati részeken enyhe, keleten az átlagosnál hidegebb idő van. A következőkben a hideg levegő visszaszorul messze északkelet felé, ugyanakkor az enyhe levegő nyugat felől mind nagyobb területeket hódít meg.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: változóan időnként erősen felhős lesz az ég, néhol előfordulhat majd kisebb eső, zápor. A délutáni órákra 12-15 fokig melegszik a levegő. Késő estére 6-11 fok körüli hőmérsékletek várhatók.

Hétfő: többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. A reggeli órák hőmérséklete 2-6 fokkörül alakul, helyenként ködre is számítani kell. A délutáni órák hőmérséklete 14-17 fok körül alakul.

Kedd: változóan, időnként erősen felhős lesz az ég, szórványosan fordulhat elő kisebb zápor. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 4-7 fok körül alakul, míg délutánra 14-18 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a héten kellemesen meleg időre számíthatunk,néhol jelentéktelen csapadékkal. Péntektől megnő a bizonytalanság. A jelenlegi számítások szerint a pénteken érkező lehűlés csak kismértékű  és átmeneti lesz.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, ősz, változékony, csapadék, időjárás, eső, kis szines