Használjuk hát ki a kellemesebb időt, mert a legfrissebb számítások szerint a jövő hét végére újabb, ezúttal sarkvidéki eredetű "jeges" fuvallatot kapunk! Igaz, van egy kis bizonytalanság az előrejelzésben, mivel van esély arra is hogy a nagy hideg tőlünk keletre, a Kárpátokon kívül szakadjon le. Ez esetben kisebb mértékű lenne a lehűlés.

A jövő heti nagyrészt száraz és kellemesebb időjárást okozó ciklon és annak peremén érkező délnyugati áramlás péntekre összeomlik felettünk. Megismétlődni látszik a mostani helyzet, egy ciklon hátoldali áramlásában  ismét erős lehűlés kezdődik, a jövő hét végére újra visszatérhetnek a reggeli fagyok.

Ez, a sárga ábra a jövő hét közepén esedékes helyzetet mutatja hőmérsékleti szempontból: szerdán és csütörtökön az országban többfelé mérhetünk majd 20 fok körüli délutáni hőmérsékleteket.

 

Ez, a színes kavalkád pedig azt szemlélteti, hogyan kezd ismét terjeszkedni a sarkvidéki levegő Európa délebbi területei felé. Péntekre már az első hullám eléri a Kárpát-medencét is.

Hőmérsékleti- és csapadékgrafikonunk Somogy megye területére vonatkozik a következő két hétben. Nagyon szépen látszik a modellen a fent említett hőmérsékleti hullámvasút. Erőteljes melegedéssel kezdődik a jövő hét, majd a néhány napos stagnálás (20 fok körüli felmelegedés) után újból határozott ,erőteljes lehűlés jelei látszanak.

A jelentős hőmérséklet változásokra érzékenyeket próbára teheti a jövő hét időjárása!



A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, hideg, ősz, csapadék, eső, időjárás, kis szines