Napi mottó:

„Pozitívnak lenni nem azt jelenti, hogy mindenbe belenyugszunk. Sokkal inkább, hogy a jó megoldás reményében felkutatjuk az erőforrásainkat, és azt tesszük, ami helyes és megfelelő.”
/Kurt Tepperwein/

 

Május 28. az év 148. (szökőévben 149.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 217 nap van hátra.

 

Szép napot mindenkinek a tej világnapján. A versengö, vetélkedő Emilek napja a mai, de ne felejtsék el felköszönteni Bod és Uránia nevű ismerőseiket sem.

virág

 

21 fokra számíthatunk, és újra kisebb esőre. Ennyi negatívum mára.

 

Hogy mire is emlékezünk?

 

2000-ben ezen a napon avatták fel a kaposvári Hősök temploma előtt a háborúban elesetteknek emléket állító obeliszket. A 4,3 méter magas, olasz márványból készült emlékoszlop Kling József szobrászművész alkotása.

 

55 éve megszületett Fehér Anna színésznő, a Szomszédok című TV sorozat Almája. 1942-ben Fodor Zsóka színésznő, és 1981-ben Talmácsi Gábor gyorsasági motoros versenyző.

 

Megszületett Ian Fleming angol író, James Bond megalkotója. Ezen a napon látta meg a napvilágot Kylie Minogue énekesnő, színésznő.

 

Megnyitották a világ első fedett uszodáját is.

 

És ha már legeknél tartunk…egy érdekesség.. látták már a világ legnagyobb gördeszkáját?

Az egyik közösségi portálon sokan voltak rá kíváncsiak.

 

 

Napi programok:

Amit a falvak népe örökül hagyott Somogyban – ezzel a címmel tart előadást 17 órakor a Rippl-Rónai Múzeumban Kapitány Orsolya néprajzkutató.

És Nordic Walking túra is indul a jégcsarnoktól. Ne felejtsék, minden kedden és csütörtökön!

Bár a 28-as ellentmondásos szám. Veszteséget, de nagy sikereket is ígér.

Maradjon meg ez bennünk a siker, mint kulcsszó. Legyen derűs napjuk!

kutya

Egy napi vicc a végére!

Szőke és barna nő autóznak. Egyszer csak megáll az autó, a szőke kérdezi a barátnőjét:
- Miért álltunk meg?
- Kifogyott a benzin!
- De okos vagy! Én biztos nem vettem volna észre, és tovább vezettem volna!

világ

Címkék: 28., május, derű, napi, virág, kis szines