A Marcali Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésnek bűntette miatt emelt vádat azzal a Marcaliban lakó férfival szemben, aki úgy szabadult meg néhai édesanyja dolgaitól, valamint egyéb veszélyes hulladékoktól, hogy Marcali határában engedély nélkül lerakta azokat.

A vád szerint a terhelt 2023 januárjában elhatározta, hogy a vele közös háztartásban élt édesanyjának a számára feleslegessé vált holmijaitól megválik. A férfi mindezt úgy valósította meg, hogy az elhunyt asszony ruháit, háztartási eszközeit, személyi- és egyéb hivatalos iratait, továbbá a saját mikróhullámú sütőjét és olajjal szennyezett kannáit Marcali külterületére vitte egy platós gépjárművel.

A férfi az önkormányzat tulajdonában lévő, aljnövényzettel borított területen a két-három köbméter, részben veszélyes hulladékot tartalmazó dolgokat engedély nélkül elhelyezte, majd a helyszínről távozott. 

A marcali rendőrök azonban a szemétben talált iratok alapján az elkövetőt hamar kézre kerítették, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését, majd elszállította a hulladékot.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűntett miatt a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: irat, környezet, hulladék, szemét, illegális, Marcali, kék hírek