A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt 14060/371/2016. bűnügyi számon indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Tájékoztatásuk szerint egy kék színű, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépjármű vezetője március 17-én, Siófok, a Bajcsy-Zsilinszky utca 63. szám előtti útszakaszon hátramenet végzése közben elsodort egy gyalogost.

A sofőr a balesetet követően megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a 17 éves lány a baleset során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatosan, valamint az okozó járműről és vezetőjéről információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: okozó, keresik, rendőrség, baleset, kék hírek