Néhány nappal ezelőtt törtek be az egyik barcsi garázsba. A tettesnem nem volt nehéz dolga, ugyanis csak be kellett másznia a nyitott ablakon. A garázsban kerékpárt, szerszámkészletet, vasfűrészt, beltéri egységet, távirányítót, elemlámpát talált, melyeket az ott álló személygépjárműbe pakolt. Ezután kinyomta az ajtót, kitolta a garázsból a járművet, majd a benne hagyott indítókulccsal megpróbálta elindítani, de sikertelenül.

A kocsit néhány utcányira tolta, majd beült és elaludt. A 31 éves férfit 2015. május 13-án 7 óra 30 perckor a járőrök ébresztették, aki elmondta nekik, hogy az autót ő lopta el az éjszaka folyamán. Az egyenruhások M. Józsefet elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

null
null
null
null
null
null
null

Címkék: garázs, Barcs, tolvaj, kék hírek