Amint arról korábban már mi is beszámoltunk: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába február 26-án 10 óra 31 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint Kaposváron, a Füredi úton betörési kísérlet történt.

Mivel a bejelentő megzavarta a bűncselekmény elkövetését, ezért a férfi elfutott a helyszínről, de részletes leírást adtak róla a rendőröknek.

null

Nem sokkal később, 10 óra 50 perckor újabb bejelentés érkezett, hogy a személyleírásnak megfelelő férfi Kaposváron, a Tüskevári utcában egy garázsból eltulajdonított egy zsineget, majd a kerítésen keresztül kiugrott az ingatlan udvaráról és onnan elmenekült.

sam_0025_0.jpg

Pár perccel később a nyomozók igazoltattak egy férfit, akire illett a személyleírás, miközben a bűnügyi kutyavezető Letti nevű kutyájával elindult a bűncselekmény helyszínére.

null

A járőrök attól nem messze megtalálták a terhelt által elrejtett táskát és egy kabátot, ahonnan a kutya végigkövette a gyanúsított nyomát egészen az elfogása helyéig.

null

S. Róbert 27 éves helyi lakost előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

null

Az eljárást a Kaposvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

Címkék: Letti, kutya, betör, kék hírek