Rendőrségi kommandósok törtek rá a rabszolgatartással vádolt családra tavaly áprilisban a Cseri úton. Azóta előzetes letartóztatásban vannak a vádlottak. Hét rendőr és egy rendőrkutya vigyázta a ma kezdődő tárgyalás rendjét. A rokonokat egy üvegajtó mögé zárták. A vállalkozó, élettársa és apja hallgattak a bíróság előtt. Vallomást nem tettek, de a férfi azt mondta: nem követtek el bűncselekményt. Annyit tett még hozzá: ő is csak segédmunkás volt a munkákon. Jó kapcsolatban volt a sértettekkel, akik szabadon jöhettek-mehettek, az irataikat azért hagyták a házban, hogy munka közben ne rongálódjanak meg.

Édesanyja nyilatkozott a Kapospontnak. Azt mondta: megtört család lettek, kéri a bírót, hogy igazságos ítéletet hozva helyezze szabadlábra a 10 hónapja rács mögött lévő hozzátartozóit.

Az egyik hajléktalan megsérült munka közben, a lábán a seb üszkösödni kezdett, férgek lepték el. Orvoshoz nem vitték, mert a munka miatt erre nem volt idő. A férfi korábban a rendőrségen erről beszélt, de a mai tárgyaláson ellentmondó vallomást tett. Eszerint ostorral megverte őt és egy másik társát a vállalkozó, ám nem félt tőle. Este kellett megszöknie, de nyitva volt az ajtó. A bíró kérdésre, hogy fenyegette-e valaki, illetve befolyásolták-e a mai vallomása előtt, nemmel válaszolt. Azt mondta, hogy megszökött, mert elege volt, de azt nem tudta megmondani, hogy miből, csupán annyival indokolta, hogy rossz volt a hely és a hangulat. Bár állítólag kapu sem volt, és nem zárták az ajtókat, mégis este lépett le, hogy "ne legyen balhé belőle." Először azt vallotta, hogy nem vitték kórházba a lábsérülése miatt, ám később, amikor a vádlott ügyvédje kórházi iratokat csatolt be, azt állította, hogy többször járt a kórházban, egyszer a vállalkozó apja kísérte el. Neki büntetésből nem kellett dolgoznia, de azt elismerte, hogy ugyan napi 3 ezer forintot ígértek neki, de sohasem kapott fizetést. Öten laktak 10 négyzetméteren, egy istállóból leválasztott helyiségben.

Aljas célból, a sértett sanyargatásával, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja az ügyészség egy 36 éves kaposvári férfit, 37 éves élettársát és 62 éves édesapját. Az alábbiakban a vádat ismertetjük. A férfi, a párja és apja a családjuk többi tagjaival egy Cseri úti lakóházban éltek. A vállalkozó épületek bontásával foglalkozott. Munkásokat a munkaügyi központban kirakott hirdetések útján toborzott, illetve hajléktalanoknak ajánlott munkát, megengedve, hogy a házában alhatnak. A nemrég elkészült vádirat szerint a hajléktalanokat később megfenyegette, bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy fizetés nélkül, különböző bontási munkálatokon, illetve az ingatlan körül dolgozzanak napi 14-16 órán át. Sem a munkavégzés helyét, sem pedig a vádlott lakóingatlanát önszántukból nem hagyhatták el.

A hajléktalanokat egy fatüzelésű kályhával felszerelt, folyóvíz és villany nélküli, koszos, rossz állapotú fekvőhelyekkel felszerelt melléképületben szállásolta el. Naponta legfeljebb két alkalommal biztosított számukra étkezést, ami legtöbb esetben hideg élelem volt. A sértetteket oly módon büntette meg, hogy az élelmet megvonta tőlük, többletmunkára kényszerítette. Előfordult, hogy úgy félemlítette meg, hogy kézzel, vagy ostorral verte őket azért, hogy egyikük se merjen segítséget kérni, vagy megszökni. A sértettek fogva tartásáról és annak körülményeiről az élettársa és az apja is tudtak. Az apa a hajléktalanok felügyeletéről gondoskodott is. A nő rendszeresen a munkavégzés helyére szállította őket, utasításokat adott, ellenszegülés esetén pedig erről értesítette a fiát. A vállalkozó parancsait néha az apja és az élettársa tolmácsolták.

A vádlottak összesen 5 hajléktalan sérelmére követtek el bűncselekményt az ügyészség szerint. Az első férfit 2005. nyarától 2008. augusztusáig, a másodikat 2006. nyarától 2010. februárjáig, a harmadikat 2006. novemberétől 2009. tavaszáig, a negyediket 2008. augusztusától 2009. nyaráig, az ötödiket pedig 2009. februárjától 2009. áprilisáig tartották fogva. Az első sértett 2005. nyarán ismerkedett meg a vállalkozóval, sofőrként helyezkedett el nála. Autóvezetés helyett azonban csávában találta magát: önként nem hagyhatta el a Cseri úti házat, és hogy pontos munkát végezzen, a vállalkozó rendszeresen verte, egyszer ostorral is, egyszer pedig egy másik hajléktalannal pofoztatta fel, mert elégedetlen volt a munkájával. Megszökött, a fiához ment Magyargresere, de ott a vállalkozó megtalálta, és visszavitte. Félelmében vizelet-visszatartási problémái keletkeztek. 2008. nyarán egy épület bontása közben balesetet szenvedett, a jobb lábszára sérült. Később a seb elfertőződött, férgek lepték el, a vállalkozó azonban tovább dolgoztatta. Végül a férfit a fia vitte orvoshoz, amikor már munkavégzésre képtelen állapotba került. Ezután a fia végleg elvitte a Cseri úti házból. A második sértett 2006. nyarán került kapcsolatba a vállalkozóval, aki munkát ajánlott neki, és azt, hogy nála aludhat. Ezután került a melléképületbe a hajléktalanok közé. A vállalkozó azzal fenyegette, hogy feldarabolja, elföldeli, és hogy félelemben tartsa, őt is ostorral verte. Végül a férfi egy kaposmérői munkáról megszökött.

A második sértett 2006. őszén lett a vállalkozó dolgozója. Két év múlva egy istvándi munka helyszínéről meglépett, de a vállalkozó néhány óra múlva megtalálta, és úgy megverte, hogy a bántalmazás nyomai napok múlva is meglátszottak. Egy évre rá Pusztaszemesről megint megszökött a férfi, hazament Istvándiba. Később a vállalkozó felkereste, de már nem vitte vissza Kaposvárra. A harmadik sértett 2008. nyarán költözött a Cseri úti melléképületbe, mert nem volt hol laknia. Ellenszolgáltatásul előbb a vállalkozó kiskorú gyermekeinek kecelhegyaljai házánál dolgozott, majd bontási munkákat végzett. A munkaadója azzal terrorizálta, hogy az ő jelenlétében verte a többi hajléktalan alkalmazottat. Rendszeresen többletmunkával büntette, akár egyhuzamban 48 óráig tartóval is. Végül a férfi Budapestre ment egy társával, ott tudott megszökni.

A negyedik sértett a munkaügyi központban talált egy hirdetést, az ezen szereplő telefonszámon hívta fel a vállalkozót, aki munkát adott neki. Később azonban meggyanúsította, hogy ellopta a motorfűrészét, annak árát dolgozza le, addig költözzön a melléképületbe, parancsolt rá. Megfenyegette, hogy eltöri a kezét, ha nem engedelmeskedik. Egyszer azért verte meg, mert egy rendőri igazoltatásnál a férfi megmondta, hogy nincsenek nála az iratai, mert a munkaadója tartja magánál az okmányokat. Egyszer megszökött, de a vállalkozó az utcán megtalálta, és visszavitte. Végül a sértett felesége tudomást szerzett arról, hogy a férjét fogva tartják, és értesítette a rendőrséget. A nyomozók 2009. áprilisában kiszálltak a házhoz, ekkor tudta elhagyni az ingatlant a férfi. Az igazolványait a vállalkozó felesége tartotta magánál, mondván ott biztonságban lesznek. 2008. novemberében a vállalkozó egy céget alapított bontási munkákra. Egy megfélemlített hajléktalant kényszerített arra, hogy menjen vele egy ügyvédi irodába, és ott valótlanul ügyvezetőként írja alá a kft. alapító okiratát és a cégbejegyzéshez szükséges egyéb iratokat.

A bíróságon holnap is sértetteket és tanúkat hallgatnak meg. Szakértők szerint a hasonló ügyekben nehéz a bizonyítás: a hajléktalanok kötődnek gazdáikhoz és félnek tőlük.

Az előzményekről korábban beszámoltunk, itt elolvashatják a cikket és a rendőrségi elfogásról készült videót is megtekinthetik!

Címkék: rabszolgatartók, Cser, hajléktalanok, kék hírek