Nem rendőrként szexelt a nagyatádi férfi
2010-02-26 09:00:00
A Kapospont úgy tudja: a Somogyi Hírlap információival ellentétben akkor még nem volt rendőr a fiatalember, aki pornófilmekben szerepelt. Egyébként az írás megjelenésekor már megvált tőle a rendőrség.
A megyei lap ma számolt be arról, hogy fiúkkal szexelt kamerák előtt az atádi kapitányság egyik munkatársa. A Skyler Caine néven szereplő fiatalemberről felkerült több kép a netre, és több videója is eljutott a somogyi kisvárosba. A cikk szerint ugyanis a felvételek zöme külföldön készült.
A Kapospont információi szerint a filmek három éve készültek, amikor a fiatalember még tanuló volt, rendőriskolába járt. Miután kiderült a felvételek léte, az atádi kapitányság vezetője közös megegyezéssel azonnal megvált a beosztottjától.
Amint arról éppen tegnap beszámoltunk, ugrásszerűen nőtt a somogyi rendőrök ellen indított fegyelmi ügyek száma. Ezt Mergancz Sándor megyei rendőrfőkapitány jelentette be tegnap, a somogyi rendőrség évértékelő sajtótájékoztatóján. Tavalyelőtt 125 fegyelmi ügyük volt a somogyi rendőröknek, tavaly már 194. A megyei főkapitány elmondta: ezt egyáltalán nem bánja, sőt, kifejezetten arra törekszenek, hogy megtisztítsák az állományt. Hozzátette: ha például ittas rendőrt találnak, azonnal elbocsátják.
A nagyatádi üggyel kapcsolatban későbbre ígért hivatalos tájékoztatást a megyei rendőr-főkapitányság.

Hozzászólások:
Előző 1 2 3 4 5 Következő
1 oldalon db
Növekvő Csökkenő
At. @ 2010-04-18 15:13
Gyanítom, hogy a Főkapitány Úr nem feltétlenül a szexuális beállítottsága miatt "távolította el" a fiatal beosztottat, hanem mert rendőrhöz méltatlan lehat az, ahogyan a beosztott tett. Hasonló eset miatt már bocsátottak el rendőrnőt is a szervezettől. A rendőrök ilyen módon sem kompromittálhatják magukat. Ha csendben odahaza teszi mindezt kamera nélkül az senkit sem érdekel talán még a főkapitányt sem.
davixxx @ 2010-04-06 23:21
Véleményem szerint senkinek semmi köze ahhoz, hogy szerencsétlen gyerek mit csinált a szabadidejében.
Mint bizonyára mindenki tudja, a közbiztonság védelme nem túl jövedelmező feladatkör senki számára. Az, hogy másodállásban mit ügyködött a fiatalemebr, az csak rá és a családjára tartozik. A rendőri fizetésből nem lehet egzisztenciát teremteni. Semmi szégyen nincsen benne. Felháborítónak találom azt is, hogy emiatt eltávolítják a munkahelyéről. Ez nem befolyásolja, hogy hogyan végzi a munkáját.
És különbenis, hogyan derült ki a dolog? Valamelyik homofób kolléga véletlenül meleg-site-okra tévedett és meglátta a kollégáját, vagy valamelyik helybéli? :) ugyan már! Aki ezt nézegeti, maga is meleg, vagy csak nagyon kíváncsi..... ;)
Ez a fiú nem ártott senkinek azzal, amit tett. Valakinek biztos szúrta a szemét, hogy mindenkit megkaphat, vagy pedig a lebuktatotót visszautasította.....gondolkozzunk el ezen emberek!
issyos @ 2010-04-03 00:24
Szerintem fantasztikusan néz ki a srác!
Örültem volna ha egyszer ö igazoltatott volna! Elsö osztályu pasi:)
xxxx @ 2010-03-31 16:53
idióták. nem azzal van baj, h meleg, hanem azzal, h pornó filmben szerepel. mert mindenkit kirúgnak a rendőrségtől, akiről kiderül, h pornózik - és ez Így van rendjén...
Attila @ 2010-03-11 18:17
Az újságírókat kellene meg büntetni mert tönkretették egy ember életét,aki nem követet el bűncselekményt!!! Szégyen a rendőrségre nézve,hogy kiadta egy társuk nem büntethető magánügyét!!! Egyébként ezek után valóban nem tölthet be olyan beosztás rendőrként, ahol az ügyfelekkel érintkezik, mert SZÁMÁRA ciki lehet. Az újságírók pedig a valódi bűnözőkkel törődhetnének ,elsősorban politikusokkal,üzletemberekkel,mert FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL!!!!!
Ceftriaxone @ 2010-02-28 15:29
Water, hülyeség. Miért ne lehetne komolyan venni? Most komolyan lehet venni a 30 kg-os kislányokat (a 40 kg-s kisfiúkról ne is beszéljünk), akik elsírják magukat ha valami éles helyzet adódik, viszont bírságolni tud - de azt nagyon... A semmiért is. Mindemellett a többségük nem tud egy értelmes mondatot kinyögni és elvárják tőled, hogy tiszteld, mert ő rendőr, de közben úgy beszél, mintha a seggéből rántott volna ki.
Idióta egy ország, idióta emberekkel.
Water @ 2010-02-28 12:00
Szerintem jó dolog ,hogy elment vagy elküldték vagy akármi most gondoljatok már bele milyen lenne ha tovább rendőr lenne és megállítana nagyon nemtudnám komolyan venni.
És nem zavarnak a melegek meg h pornózik meg legyen hetero mind1 de nem olyan hivatásban legyen már. Ennyiből akkor a biosztanárom legyen a titti-frutti magazin címlapján ,meg minden olyan ember akinek példát kell mutatnia és mivel eszt a szakmát válaszotta köteles engedelmeskedni.
Nem is lesz a világunk más szerencsére mert legyen a hentes a virágos a pénztáros pornós azt senkit nemérdekel.
Nemrég találtam meg az egyik iserősömet h pornózik/zott nemtudom mivel főiskolán sulis megértem és nem akar államtitkár lenni tanár vagy rendőr.
jujuj @ 2010-02-27 07:34
És ha kirúgják szegény embert a rendőrségtől, mit csinál? Elmegy börtönőrnek?
lodarazs @ 2010-02-27 07:31
Van itt egy cikk a kapos.hun, hogy sok az éhező gyerek, az miért nem kavar akkora indulatokat, mint egy atádi rendőr f@sza?
dozsi @ 2010-02-26 15:53
Már értem!! Én heteró vagyok, és utálom a b"zikat. Meg rendőröket is!
SünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSünSün
Előző 1 2 3 4 5 Következő
1 oldalon db
Növekvő Csökkenő